Kecskeméti Főiskola

„Léghajtányokkal” versenyeztek a járműépítő mérnökhallgatók Kecskemét főterén

2014.09.12.

Kecskemét immár harmadik alkalommal fogadta a főiskolás, egyetemista konstruktőröket és járműveiket egy igazán jó hangulatú versengésre Kecskemét főterén szeptember 6-án. Ezúttal pneumobilok, vagyis sűrített levegővel hajtott járgányok és építőik mérhették össze tudásukat különböző versenyszámokban. A versenyre 16 csapat jelentkezett be, szinte minden magyar műszaki felsőoktatási intézmény képviseltette magát.

Szerző: Dusza András

A főtámogató Aventics Hungary Kft. és a szervező Kecskeméti Főiskola reméli, hogy a gálafutam jól példázza a magyar mérnökhallgatók kreativitását, szakmai tudását, lelkesedését, és a látogatóknak is kellemes kikapcsolódást nyújt.

Próbára tette a versenyzőket a Kecskemét főterén álló kilométerjelző körüli kanyar.

A győri Formula Student Hungary versennyel ellentétben nem a lóerők és a nem a sebesség versenyeztek a kecskeméti főtéren szeptember 6-án, hanem a mérnökjelöltek kreativitása és csapatmunkája. A versenyen szereplő pneumobilok kis sebességű sűrített levegővel hajtott járművek, amelyeket műszaki felsőoktatási intézmények csapatai terveztek és készítettek.   

– A Kecskeméti Főiskola hallgatói kiemelkedő eredményeket értek el különböző járműépítési versenyeken itthon és nemzetközi színtéren egyaránt – hangsúlyozta dr. Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora.  Egy hete például ismét első lett a KEFO Megameter csapata Finnországban a nemzetközi Shell Ecomarathon versenyen. Ezeket az önszerveződő hallgatói csapatokat minden intézményben a verseny izgalma „fűti”, de közben a gyakorlatban kipróbálhatják, hasznosítják mindazt, amit a főiskolán tanulnak és megmutathatják kreatív megoldásaikat – nyilatkozta az Autószektornak a Kecskeméti Főiskola rektora.

A Kecskeméti Főiskola rektora, Ailer Piroska is kipróbálta a repülőgép szimulátort.

A pneumobilok megmérettetését 2008-ban a Bosch vállalatcsoport kezdeményezte, s azóta tavasszal minden évben megrendezték a versenyt Egerben. Idén az önálló gyártó és forgalmazó vállalattá vált Aventics Hungary Kft. szervezte a tavaszi fordulót és most a kecskeméti gálafutamnak is nevet adott azzal, hogy főtámogatóként jelent meg az eseményen.

– A tradíciók megőrzése mellett egy új, lendületes, fiatalos generáció jelent meg a pneumatikában, s ez „összeköszön” a mérnökhallgatók versenyével. Nagyon fontos számunkra, hogy az innovatív fiatalok a látóterünkben legyenek – emelte ki Hegymegi István, az Aventics Hungary Kft. kereskedelemi vezetője.  Minden vállalatnak van egy üzenete, a mienk a szenvedély, amellyel munkánkat végezzük, s ugyanezt a szenvedélyt látom a csapatoknál és a szervezőknél is.

Kecskemét önkormányzati vezetője, Szemereyné Pataki Klaudia is családostul vett részt a főtéri eseményen.

Bári Gergely, a Kecskeméti Főiskola tudományos segédmunkatársa, a verseny főszervezője arról beszélt, hogy a pneumobilok versenye mellett számos olyan kísérőprogram várta a látogatókat, amelyek valóban egy kellemes szombati családi programmá tették a gálafutamot.

A környezettudatosság kérdése többféle módon is megjelent a rendezvényen, a gyerekeket például a járművek újrahasznosításával kapcsolatos játékok várták, a felnőttek pedig a kiállító cégek jóvoltából többet megtudhattak a korszerű energiatermelésről.  A kisebbek és a nagyobbak számára egyaránt érdekes volt a szimulátorverseny és az elektromos gokartok kipróbálása.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....
2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....
2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....
2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....
2026.07.23
Jelentős mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítővel támogatta a Lubricants Hungary Kft. a kápolnai....
2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....