2016.12.07.

December 11-én lép életbe az új belföldi és nemzetközi vasúti menetrend, amely szerint egyebek mellett Budapest egyes elővárosi vonalain több járat közlekedik majd - közölte a MÁV-Start az MTI-vel.

2016.10.19.

- Erősíteni kell a MÁV versenyképességét az árufuvarozásban - mondta a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója a Nemzeti közlekedési napok keddi megnyitóján Debrecenben.

2016.10.13.

Átadták a MÁV-Start új járműfényező kabinját Dombóváron., A beruházást mintegy 185 millió forint saját forrásból hét hónap alatt valósították meg, a kabin kialakításával rövidül a járműfelújítások és -karbantartások időtartama.

2016.10.11.

A MÁV-Start és a Győr-Sopron-Ebenfurt Vasút (GYSEV) belföldi menetrendje bekerült a Google Térkép online útvonaltervező rendszerébe - jelentették be kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

2016.10.09.

Tíz-harminc percet késhetnek egyes vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony fővonalon - közölte a Mávinform sajtóügyeletese vasárnap az MTI-vel.

2016.09.20.

- A pályakezdő diplomások beilleszkedését segítő idei orientációs gyakornoki program szeptember 8-án indult el, amelyen a MÁV-csoporttól 25, a GYSEV Zrt.-től 6 diplomás pályakezdő vesz részt - közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.

2016.09.18.

Megindult a vonatközlekedés Soroksár és a Soroksári út állomás között vasárnap délután - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel. Peiper Károly azt írta, hogy már nem kell pótlóbuszra átszállni a Kőbánya-Kispest-Soroksár, valamint a Keleti pályaudvar-Soroksár szakaszokon.

2016.09.18.

- Elszabadult szombaton egy magán vasúttársaság mozdonya Ferencvárosnál, a MÁV munkatársai Soroksárig kísérték, csonkavágányra terelték és kisiklatták - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.

2016.09.17.

- A fővárosi HÉV-vonalak átvétele várhatóan 2017 elején zárul - közölte a MÁV Zrt. az MTI érdeklődésére.

2016.09.07.

- Szeptember 17-étől három pár InterCity kocsit is továbbító belföldi vonatot állít forgalomba a MÁV-START a Budapest-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon - közölte a közlekedési vállalat szerdán közleményben az MTI-vel.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....
2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....