Halálra gázolt egy személyvonat egy motorost csütörtök délután Szolnok és Tószeg között. A baleset miatt két órát is késtek a járatok a Szolnok-Kecskemét szakaszon. A forgalom péntek reggelre állhat helyre - közölte a Mávinform az MTI-vel.
- A MÁV-csoport tavaly 39,9 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, negyedik éve kiegyensúlyozott, eredményes gazdálkodást folytatott - mondta Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán egy budapesti háttérbeszélgetésen.
Befejezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a vasúti közlekedés állami támogatási rendszerével összefüggő utóellenőrzését - közölte a számvevőszék csütörtökön az MTI-vel.
Halálra gázolt a vonat egy férfit Ajka és Kolontár között csütörtök délután, Ajka és Devecser között vonatpótló autóbuszok közlekednek - közölte a Mávinform a honlapján.
Több milliárd forint túlórapótlékot fizet ki három évre visszamenőlegesen a MÁV-csoport tízezer munkavállalójának - közölte a VDSzSz Szolidaritás az MTI-vel.
– Több napon át korlátozások lesznek Szegeden, a Szabadkai úti vasúti átjárónál – közölte az MTI-vel hétfőn a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.
- A Jánosik és Társai Kft. és stratégiai partnerének konzorciuma nyerte el Délkelet-Magyarország területén és Budapest egy részén a MÁV állomások tisztán tartására és rendbetételére kiírt, évi egymilliárd forintos közbeszerzési pályázatot - közölte a takarítási üzletágban piacvezető cég...
- A MÁV pályahasználati díjbevétele tavaly 91,5 milliárd forintra nőtt, az összeg 1,2 milliárd forinttal haladta meg a 2014-est - közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI-vel.
- Újraindítja és kibővíti együttműködési programját a településekkel a MÁV, az első megállapodást hétfőn írta alá ünnepélyesen Dávid Ilona, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója és Pápai Mihály polgármester (Fidesz-KDNP) Gyálon, a vasúttársaság által tavaly felújított állomás épületében.
Valóságos időutazáson vehet részt az, akit Valkai Csaba múzeumi kurátor, nyugdíjas vasutas kalauzol a szentesi Vasúttörténeti emlékhelyen. Szinte mindent a saját kezével készít vagy restaurál.