A Mazda a Los Angeles-i Autószalonon leplezte le az 3-as modelljét. A Skyactiv-X motorral szerelt család különösen érdekes, hiszen a világon először kerül motorháztetejük alá homogén kompressziógyújtású benzinmotor.
A Mazda bejelentette, első elektrifikált járművét 2020-ban dobja piacra. Az akkumulátor táplálta járműhöz opciós hatótáv-növelő is elérhető, amely egy belső égésű, Wankel motor lesz.
A Mazda útjára indított egy projektet, amelyben új, alacsony széntartalmú üzemanyagot fejlesztenek hatékony, belső égésű motorokhoz.
Kabrióval ünnepeltük a nyarat, rögtön kettővel. A Mazda MX-5 bármilyen konfigurációban lenyűgöző, legyen az 1,5 literes, 131 lóerős, vászontetős, vagy kétliteres, 160 lovas, targa tetős kivitel.
Környezetvédők hívták fel a Toyota figyelmét arra, hogy a cég megaberuházása a kihalás szélére sodorhat egy súlyosan veszélyeztetett halfajt. A gyár felfüggesztette az előkészítési munkálatokat, amíg megnyugtató megoldást nem találnak a problémára.
Akira Marumoto a Mazda új, elsőszámú vezetője, számolt be róla az Automobilwoche. A 60 éves japán szakember eddig az amerikai leányvállalatot irányította, nyártól viszont már az egész márka vezére lesz.
Nem irtják, és nem tiltják ezeket, szóval nem ezért ritkák Európában, egyszerűen nincs rájuk igény, legalábbis eddig nem volt.
A 88. Genfi Nemzetközi Autószalonon a Mazda-stand középpontjában a 2018-as Mazda6 áll mellett kiállítják a tavaly októberben bemutatkozott tanulmányautókat, valamint megjelenik a SKYACTIV-X következő generációs benzinmotor is.
A Mazda VISION COUPE nyerte „Az év legszebb tanulmányautója” címet a 33. Nemzetközi Automobil Fesztiválon. Ikuo Maeda, a Mazda vezető tervezője vette át a díjat tegnap este Párizsban, dizájn csapatának kíséretében.
Ha van japán autó, amelynek a minősége a német prémium modelleket pironkodásra készteti, akkor az a Mazda CX-5. Ráadásul jelenleg ez a legszebb szabadidő-autó a magyar autópiacon. Dízel és benzines csúcsmodellt tettünk próbára. Melyik jobb? A végén kiderül.
