2019.10.24.

Több járművet adott el és nagyobb nyereséget ért el a Daimler a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, gyártmányainak jövedelmezősége viszont romlott, így költségcsökkentési programok indulhatnak a német cégnél - jelezték csütörtökön kiadott jelentésükben.

2019.10.18.

A Mercedes-Benz tovább növelte márkaértékét, és ismét a világ legértékesebb prémium autómárkája. Az elismert amerikai Interbrand legújabb „Best Global Brands 2019” értékelésén a márka megerősítette tavalyi eredményét az összetett értékelés 8. helyén. A Mercedes-Benz továbbra is az egyetlen...

2019.10.14.

Egy piros sapka a történelmi rekordot meghozó győzelmi serlegben – a hatodik bajnoki győzelem mámoros pillanatában sem feledkezik meg idén elhunyt kulcsemberéről a Mercedes csapata!

2019.10.13.

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat Szuzukában, ahol a német istálló bebiztosította sorozatban hatodik elsőségét a konstruktőrök pontversenyében - írja az MTI.

2019.10.12.

A kormány a tervek szerint 2022-től kizárólag az elektromos autóbuszok beszerzését és továbbfejlesztését fogja támogatni, a nemzeti buszstratégia keretében az elkövetkező tíz évben pedig 36 milliárd forintot fordítanak döntően elektromos buszok vásárlására – közölte az Innovációs és Technológiai...

2019.10.11.

Kizárólag nálunk gyártják a Mercedes-Benz AMG kompakt modelljeit, az A 45 és a CLA 45 modelleket.

2019.09.30.

A nemzetközi sajtó főként az ötszörös világbajnok és Szocsiban győztes Lewis Hamiltont dicsérte, illetve a Ferrari felsüléséről írt a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíj másnapján.

2019.09.29.

Az ötszörös világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat, ezzel növelte az előnyét az összetettben - írja az MTI.

2019.09.23.

Egy házon belüli szabályra hivatkozva fogta vissza Valtteri Bottast a Mercedes, hogy ne kerüljön Lewis Hamilton elé. A finn beadta a derekát, csapata el magyarázta, miért nem tehetett mást.

2019.09.22.

Minimalista, mégis a legapróbb részletekig átgondolt és kidolgozott tanulmányautót készített a Mercedes, hogy a világ arcába nyomja dicső múltját, jelenét, és jövőjét egyszerre.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....
2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..