koronavírus

Szalay sajnálja, de megérti a Silkway rali törlését

2020.06.04.

A végsőkig kivártak, de nem lehetett tovább halogatni a döntést: a Silkway rali szervezői az orosz sportminisztérium és a helyi autósport szövetség javaslatára törölték a versenyüket, amely július 2-án rajtolt volna Moszkvából, és nyolc szakasz megtétele után Kazanyban ért volna célba.

Az immár hagyományosnak tekinthető viadal mind az autósok, mind a motorosok világkupa-sorozatának része lett volna, ám a versenyzők és a szurkolók egészsége megőrzése érdekében a versenyigazgató hosszas egyeztetés után kénytelen volt meghozni a fenti döntést. „Mindent előkészítettünk, de ezt a döntést el kell fogadni és meg kell érteni – az egészség teljes prioriást élvez – nyilatkozta Vlagyimir Csagin, a szervezőbizottság elnöke. – A globális helyzet nagyon érzékeny, és a karantén-intézkedések továbbra is érvényben vannak Oroszország nagy részében. Így pedig lehetetlen előkészíteni és megtartani a viadalt. Nem tehetünk mást, a jövő héten elkezdjük szervezni a jövő évi versenyünket, amely izgalmasabb lesz, mint valaha.”

Az Opel Dakar Team párosát, Szalay Balázst és Bunkoczi Lászlót is érzékenyen érintette a verseny törlésének híre, mert bár az idén nem tervezték, hogy rajthoz állnak a viadalon, sosem kellemes rossz híreket hallani egy rendezvényről, amelyhez az embert szép emlékek fűzik.

„Nagyon szeretem a Silkway ralit, egyrészt azért, mert lassan tradicionálissá válik, ez lett volna a jubileumi tizedik, másrészt ott értük el az egyik legjobb nemzetközi eredményünket: 2012-ben másodikok lettünk – mondta Szalay Balázs. – Mindig is úgy gondoltam, hogy ez egy nagyon jó verseny, amely hosszú távon akár a Dakar konkurenciája is lehet a táv és az érintett országok miatt. Sajnálom, hogy az idén elmarad, de megértem a döntést: a motorsport helyzete globálisan nagyon instabil lett a járványhelyzet miatt, amelyet a versenyzők és a rendezők egyaránt megsínylenek. Ám bízom benne, lesz még alkalom, hogy ott legyünk a Silkway rali rajtjánál.” 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....
2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....
2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....
2026.07.22
A Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfival szemben, aki autómosó építésére....