2020.06.15.

Egy amerikai autós magazin 100 kilométeres kínzótesztre fogott egy Lexus LX-et és egy Tesla Model X-et, hogy egyszer és mindenkorra eldöntsék, melyik a jobb választás, ha vontatni szeretnénk.

2020.06.13.

Két nappal azután, hogy a gyártó árfolyama átlépte a részvényenkénti ezer dollárt, pénteken rontotta az elektromos autókat gyártó vállalat ajánlását két nagy amerikai befektetési bank, mondván, túlárazott a papír.

2020.05.04.

Heti 4 ezerre növeli a Model 3 elektromos autó gyártási volumenét sanghaji üzemében az amerikai gyártó.

2020.04.15.

Több mint ötszörösére emelkedtek a Tesla sanghaji gyárának megrendelései márciusban februárhoz képest - derül ki a az LMC Automotive járműipari tanácsadó cég adataiból.

2020.04.08.

A tervek szerint a következő év nyarától gyártanak elektromos autókat a Tesla Berlin közelében épülő gyárában. A környezetvédelmi engedélyeket azonban még nem adták ki az építéshez, most éppen hangyabolyokat költöztetnek el a leendő gyár helyéről.

2020.02.10.

A Tesla autógyár piaci tőkeértéke a részvény árfolyamának múlt hétfői húsz százalékos emelkedésével már meghaladta a Volkswagen és a BMW együttes piaci tőkeértékét. 

2020.01.13.

- Új modell gyártását kezdte meg a frissen elkészült sanghaji Tesla autógyár - jelentették be Sanghajban egy múlt heti ünnepségen, amelyen Elon Musk, a vállalat ügyvezetője is részt vett a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna internetes oldalán megjelent tudósítás...

2020.01.06.

Eddig azzal számoltak, hogy az Y modell készül majd a Berlin közelében megépülő Tesla gyárban, a lista azonban bővült, a Tesla 3 és a Tesla Y mellett további modelleket is összeszerelhetnek az üzemben – írja az automobilwoche.de

 

 

2020.01.03.

Az amerikai autógyártó az amerikai értékpapír-felügyeletnek (SEC) pénteken átadott tájékoztatójában közölte, hogy 112 ezer autót szállított le.

2019.12.30.

Átadták a Tesla első, Kínában gyártott járműveit hétfőn - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.11
Az autósok mezőnyében a svéd Mattias Ekström nyerte a Dakar-rali vasárnapi, hetedik szakaszát, és....
2026.01.11
Január első „rendes” hetében körbeautóztuk és végigfotóztuk a BYD Szegeden épülő autógyárát,....
2026.01.11
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Amikor mindent elfed a hó és te....
2026.01.11
Gondolhatnánk, hogy az oldalablakokon lévő pöttyös pontok dekorációs célt szolgálnak, de nem. A....
2026.01.11
2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő....
2026.01.11
A „nem láttam” továbbra is az egyik leggyakoribb oka a kerékpárosokat és gyalogosokat érintő közúti....
2026.01.11
Mindössze 200 darabot fognak gyártani a Toyota elnökének versenyzői álnevét viselő Morizo RR-ből,....
2026.01.11
Jelenleg is, másodfokú, narancs riasztás van érvényben hófúvás veszélye miatt az északnyugati....
2026.01.11
Ezzel a Németországban készülő új autók egynegyedét a müncheni központú vállalatcsoport állítja elő....
2026.01.11
Sok helyen kell „nehezedő útviszonyokra” készülniük a közlekedőknek. ..