- Új modell gyártását kezdte meg a frissen elkészült sanghaji Tesla autógyár - jelentették be Sanghajban egy múlt heti ünnepségen, amelyen Elon Musk, a vállalat ügyvezetője is részt vett a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna internetes oldalán megjelent tudósítás...
Eddig azzal számoltak, hogy az Y modell készül majd a Berlin közelében megépülő Tesla gyárban, a lista azonban bővült, a Tesla 3 és a Tesla Y mellett további modelleket is összeszerelhetnek az üzemben – írja az automobilwoche.de
Az amerikai autógyártó az amerikai értékpapír-felügyeletnek (SEC) pénteken átadott tájékoztatójában közölte, hogy 112 ezer autót szállított le.
Átadták a Tesla első, Kínában gyártott járműveit hétfőn - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
Egészséges a piaci verseny, és nekünk, vásárlóknak is jót tud tenni, ha egymásra és egymás alá igyekeznek licitálni a gyártók. Akkor mégis miért titok folyton, hogy kik reagálnak egymásra?
Eddig is rendkívül menő flottával rendelkezett a dubaji rendőrség, azonban most olyannal bővíthetik a szolgálati flottát, amivel világelsők lehetnek.
A világ legnépesebb országa állami támogatást nyújthatna a jövőben az ott gyártott Tesla autókért, azok ugyanis felkerültek a támogatásra javasolt új energiával működő járművek listájára - derül ki egy, a kínai ipari és információtechnológiai minisztérium internetes oldalán pénteken közzétett...
Sajátos rekorddal büszkélkedhet egy német férfi. Tesla S típusú autójával elérte az egymilliomodik kilométert.
Berlin mellett építi fel első európai üzemét a Tesla - jelentette be Elon Musk, az elektromos autókat gyártó amerikai társaság vezetője a német fővárosban kedd este.
A fóti Auchannál lévő töltők a közeli csomópont, az M0-ás, az M2-es és az M3-as autópályák, valamint a budapesti agglomeráció elektromos autós közlekedését támogatják.