Tesla

Új részvényeket bocsát ki a Tesla

2020.09.02.

A Tesla egy nappal részvényfelaprózása után, kedden bejelentette, azt tervezi, hogy ötmilliárd dollár értékben új törzsrészvényeket bocsát ki. 

Az amerikai tőzsdefelügyelethez eljuttatott kérelmében az elektromos autókat gyártó amerikai nagyvállalat közölte, hogy tíz nagy értékpapírkereskedő cégen keresztül valamivel több mint tízmillió részvényt értékesítene. A részvénykibocsátásból befolyó pénzt a Tesla pontosabban meg nem határozott, általános vállalati célokra akarja fordítani. A Tesla augusztus 11-én jelentette be, hogy felaprózzák - ötfelé vágják - részvényeit, amelyek árfolyama tavaly ősz óta meredek ütemben és rendületlenül emelkedik.

A Tesla egy évtizede lépett tőzsdére New Yorkban, és azóta először hajtott végre részvényfelaprózást. Augusztus 11. óta több mint 70 százalékkal drágult a papír, és pénteken, a felaprózás előtti utolsó napon már kétezer dollár fölött állt a felaprózással kiigazított árfolyam. Hétfőn tovább emelkedett az árfolyam, és végül 12,57 százalékos pluszban, 498,32 dolláron zárta a kereskedést az öt az egy arányban széthasított részvény. A Tesla piaci tőkeértéke több mint 464 milliárd dollárra rúgott ezen az árfolyamon, amely az egy évvel korábbit több mint ezer százalékkal haladja meg.

Az Apple technológiai óriásvállalat, amely ugyancsak hétfőn hajtott végre részvényfelaprózást, 3,39 százalékos pluszban, 129,04 dolláron zárt. Az Apple-részvényeket négyfelé vágták, amit a menedzsment azzal indokolt, hogy elérhetőbbé akarja tenni a részvényeket a kisbefektetőknek. A vállalat piaci tőkeértéke 2210 milliárd dollárra rúg, az árfolyam 147,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbihoz képest. 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....