Hiába voltak jó formatervezők a kommunista országokban, ötleteik többnyire papíron maradtak.

Fel nem robbant dizájn bombák, škodás meseautók.

Hárommilliónál több Trabit gyártottak Zwickauban, napjainkra már csak néhány ezer maradt meg, volt amiből egy készült és azt is gyorsan bezúzták, hiába várták a népek valami mást.

Egy korszak, amikor ünnep volt, ha megérkezett az éveken át összekuporgatott, előre befizetett és évekig várt családi autó.

Több próbálkozás és bukás után sem sikerült évtizedekig Made in Hungary személyautót gyártani sorozatban.

A második világháború előtti magyar autópiacon négyezer pengőnél kevesebbe került egy személyautó, méghozzá nem is akármilyen, az Audi család Auto-Unionhoz tartozó DKW.

Mindenki kifelé! A műhelyfőnök üvöltésére az összes melós kiment az udvarra csoportképet csinálni. Egy DKW tetején.

Egy korszak, ami az átlagember elégedettségéről és a keleti blokk határain belülről szemlélve egészen komfortos életről szólt. A mai, multitaskinggal átitatott taposómalomhoz és digitális függőséghez képest valami egészen nagyszerű létformáról. Kinek-kinek emlékezete szerint. Egy éra zengő...

Azonos évjárat, azonos típus, de az árkülönbség mégis sokszoros, ilyen az autópiac, pláne veteránoké. És a bontószökevényeké.

Lobogott a szélzsák és a stewardesek haja, amikor a csinos hölgyek a Ferihegyi repülőtér betonján száguldoztak elektromos járművel. És nem ők voltak az elsők.