2014.12.16.

A Porsche Hungaria évet értékelő sajtótájékoztatóján Eppel János ügyvezető igazgató arról beszélt, hogy érzékelhetően jobb érzésekkel állhat az újságírók elé, mint az elmúlt négy-öt évben.

2014.12.05.

Az év első 11 hónapjában éves alapon 12,4 százalékkal nőttek a német Daimler AG százszázalékos tulajdonában levő Mercedes-Benz autógyártó eladásai. A Mercedes-Benz idén novemberig 1,48 millió járművet adott el pénteki közleménye szerint.

2014.12.02.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete Elnöksége döntése alapján 2014. első félév végétől a személygépjárművekre és kishaszon járművekre vonatkozó piaci elemzésben figyelembe veszik az új gépjármű forgalomba helyezését követő két hónapon belül kivont gépkocsik darabszámát is a DATAHOUSE adatai...

2014.11.24.

Az új személygépkocsik eladásai Európában éves alapon 7 százalékkal nőttek, októberben 1,12 millióra emelkedtek - ismertette a JATO Dynamics piackutató az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

2014.11.22.

Megnyitotta kapuit a Mobilitás 2014 Autókiállítás és Vásár. A SYMA Rendezvényközpontban helyet kapó háromnapos rendezvényen a hazai márkakereskedők mutatják be a legújabb modelleket, a legfrissebb autóipari innovációkat és járműipari trendeket. Az esemény célja, hogy a hagyományos járművek...

2014.10.30.

A harmadik negyedévben 4,65 milliárd dollárra csökkent az amerikai Goodyear gumiabroncsgyártó bevétele a 2013-as harmadik negyedéves 5 milliárd dollárról. A gyártó szerdai közleménye szerint nyeresége 166 millió dollárról 161 millió dollárra változott.

2014.09.18.

Augusztusban már a tizenkettedik egymást követő hónapban emelkedett a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma az Európai Unióban, miután hat éven át folyamatosan csökkent.

2014.09.01.

Augusztusban és az év első 8 hónapjában is nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Magyarországon - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján hétfőn.

2014.07.29.

Tizenháromezer kínai autó Venezuelába történő exportjáról kötött megállapodást a kelet-kínai központú Chery Automobile Co. autógyár - jelentette be a vállalat kedden.

2014.06.23.

Nem emberbaráti céllal, hanem többek között az ázsiai nagyhatalom áruinak mozgatása érdekében finanszírozza Kína térségünk főbb közlekedési fejlesztéseit, így a Belgrád–Budapest közötti vasútvonal felújítását is. A konténereket a görög tengeri kikötőből a szárazföld belsejébe eljuttató vonatok...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.04
2025 folyamán 16 esetben jelentettek Burgenlandban Geisterfahrer-t, azaz az úton rossz irányba....
2026.02.03
A BMW Group regensburgi gyára rekordot jelentő termelési volumennel ünnepli fennállása negyvenedik....
2026.02.03
Messze túljegyezték a cseh hadigyártó CSG csoport január végi részvénykibocsátását az amszterdami....
2026.02.03
Kína 2027. január 1-jétől betiltja a rejtett, elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását a....
2026.02.03
Csodákra képes egy porszívógyártó, ha átnyargal az autóiparba: olyan autót alkot, amely....
2026.02.03
A vezetéstől kétszer eltiltott ittas sofőrt igazoltattak a szekszárdi egyenruhások – írta a Tolna....
2026.02.03
2025-ben érkezett az egykori Renault 5 újkori, ezúttal csakis elektromos utódja. Alighogy jött,....
2026.02.03
A Sant’Agata Bolognese-i márka folytatja növekedését: 2025-ben történelmi rekordot ért el 10.747....
2026.02.03
A roncsot kerülgette mindenki, de csak egy autós állt meg segíteni. ..
2026.02.03
Januárban 33,5 százalékkal kevesebb személygépkocsit helyeztek forgalomba Romániában, mint egy....