2017.04.20.

A prémium autókat gyártó Volvo Cars a Sanghaji Autószalonon jelentette be, hogy Kínában fogja gyártani első teljesen elektromos hajtású gépkocsiját.

2017.04.15.

A vásárlási szubvenció iránt benyújtott kérelmek alapján nem igazán mutatnak kellő lelkesedést az elektromos autók iránt a német autósok és vállalatok.

2017.02.23.

Tovább zöldülhetnek Budapesten a reptéri taxis fuvarok. A Főtaxi Zrt. és a Budapest Airport Zrt. közösen telepített ugyanis elektromos taxik számára töltőállomást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

2017.01.21.

– A világ meghatározó nagyvárosai összefogtak, hogy csökkentsék a károsanyag-kibocsátás mértékét és negatív hatásait. London és Párizs a dízel- és benzin üzemanyagok betiltását tervezi tíz éven belül, míg Norvégia a belsőégésű motorok korlátozását fontolgatja. A fogyasztók azonban még várnak:...

2016.12.02.

Az első tábla a sztráda 59-es kilométerszelvényében található töltőpontról ad tájékoztatást.

2016.11.30.

A legnagyobb brit autógyártó, a Jaguar Land Rover (JLR) bejelentette, hogy villanyautó gyártását tervezi Nagy-Britanniában. A cég néhány nappal azután közölte ezt, hogy a brit kormány 390 millió font (1 font=364,50 forint) támogatást hagyott jóvá a zöld technológia támogatására.

2016.11.21.

A német villanyautó már 300 kilométert tud megtenni egy töltéssel.

2016.10.22.

A MINI modelljei által fémjelzett vezetési élmény zéró emissziójú mobilitással párosul, s a brit gyártó első plug-in hibrid modelljének piaci bevezetésével mindez hamarosan kézzelfogható valósággá válik.

2016.10.07.

Nem az i almárka termékei, hanem a normál típusok közül kerülnek ki az elektromos újdonságok.

2016.09.25.

A szakértők szerint az idei és a jövő évre tervezett keret felhasználása esetén mintegy 3300 új, tisztán elektromos hajtású autót lehetne forgalomba helyezni Magyarországon.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....