Nem csak Amerikában, de itt Európában is egyre nagyobb gondot jelent a globális felmelegedéssel járó egyre gyakoribb, nyári erdőtüzek terjedése.
Rekordösszegű közlekedési költségvetést tervez az Európai Bizottság: 515 milliárd euró áramolhat utakba, vasutakba, kikötőkbe és digitális rendszerekbe. A tét nem kisebb, mint Európa versenyképessége és biztonsága.
Elképesztő gyorsasággal reagált a változó piaci körülményekre a kínai autóipar Európában. Mostanra szinte egyenlően ad teret a különböző hajtáslánc típusoknak, hogy a vásárlók dönthessenek.
Európában nem a megoldások hiányoznak, hanem a rendszer. Évente közel húszezren halnak meg az EU útjain, miközben a közlekedésbiztonság irányítása továbbra is széttöredezett. Az ETSC most nyíltan kimondta: intézményi fordulat nélkül a Vision Zero csak jól...
Kína megállapodásra jutott az Európai Unióval (EU) a kínai gyártású járművek (EV) uniós exportját érintő kereskedelmi vitában – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium.
Ismét kiéleződni látszik kereskedelmi vita az Európai Unió és Kína között, s ezúttal amiatt bontakoznak ki az ellentétek, hogy a Brüsszel állítólag ki akarja terjeszteni állítólag az autóipari termékekre is az általa életbe léptetett szén-dioxid-kiegyenlítő mechanizmust (CBAM).
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy miként képzeli el saját kei car kategóriáját az Európai Unió.
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben megújuló és alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzemanyagok használatával fokozná Európa versenyképességét - közölte Raffaele Fitto kohézióért és reformokért felelős biztos az Európai Bizottság...
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
