2025.07.17.

A Volkswagen úgy döntött, hogy bezárja a nankingi gyárát Kelet-Kínában.

 

2025.05.31.

A Li Auto kínai elektromos járműgyártó negyedéves nyeresége és bevétele is nagyobb lett a vártnál.

2025.04.19.

Nem kell nagy autópiaci specialistának lenni ahhoz, hogy tudjuk, a Trump-kormányzat által berobbantott vámháborúnak komoly következményei lesznek a globális autópiacra nézve, és előfordulhat, hogy az amerikai exportálók  húzzák a rövidebbet.

2024.10.10.

A világon eladott összes NEV, vagyis „újenergiás” autó közel kétharmada kínai volt az idei év első nyolc hónapjában.

2024.01.23.

Hat év leforgása alatt a felére csökkentek a General Motors autóeladásai Kínában. Az ázsiai ország sokáig a GM számára a leggyümölcsözőbb piac volt, most azonban olyan idők járnak, amikor újfajta és nagyon kemény ottani konkurenciával kell szembenéznie.

2022.02.17.

Rövid időn belül érkezhet az amerikai elektromos Hummer közvetlen versenytársa a kínai piacon.

2018.06.05.

Fokozatosan megvágja az autókra és azok alkatrészeire vonatkozó vámok mértékét Kína – jelentette be az ország pénzügyminisztere. Az ázsiai ország ezzel szélesíti a külföldi autógyártók előtt a világ legnagyobb autópiacára vezető utat, s egyúttal enyhíti az Amerikai Egyesült Államokkal meglévő a...

2018.01.27.

A világ legnagyobb, tavaly több mint 24 millió négykerekűt értékesítő kínai személygépkocsi-piacon jelentős kereslet-eltolódási fejlemények mentek végbe, amelynek egyik nagy nyertese a GM Buick és annak kínai kooperációs partnerei lehetnek. 

2016.02.02.

Egyike az utolsó nyugati gyártóknak a Renault, amely megnyitja kínai autógyárát. Wuhanban, Győr kínai partnervárosában két év alatt húzták fel az új autógyárat.

2015.06.08.

Európai legnagyobb autógyártója, a Volkswagen és a kínai SAIC cég szombaton Berlinben az elektromobilitás fejlesztéséről írt alá megállapodást. A dokumentumot Jochem Heizman, a VW Kínárt felelős igazgatótanácsi tagja és Chen Zhixin, a SAIC elnöke írta alá. A rendezvényen részt vett Martin...

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....
2026.07.03
Június elején lezajlott a minden évben kiemelt akcióként hazánkban is megtartott ROADPOL „2Wheelers....
2026.07.03
Szeretne dobogóra állni a Hungaroringen Molnár Martin a brit Forma-3-as (GB3) versenysorozat....
2026.07.03
Elmarad a rali országos bajnokság augusztusra tervezett miskolci versenye. ..