2015.02.20.

Arra gondoltam, hogy tegyük végre helyükre a kerékpárosokat. Hogyan, és elsősorban hol is kellene szabályosan közlekedniük, az út melyik részét használhatják és melyiket nem?

2015.02.12.

A nagyvárosi közlekedésben egyre gyakrabban megjelenő kerékpársáv variációk fenekestül felforgatták az évekig jól működő alapelvet, és megjelentek azok a jelölésformák, amikor a sáv szélét már nem folyamatos sárga vonallal, hanem szaggatottal kezdték megjelölni.

2015.02.02.

Ha összeszámolnám a közlekedési szabálysértési eljárásokat, biztos vagyok benne, hogy toronymagasan a megállási, várakozási tilalmak megszegéséért kapjuk a legtöbb büntetést.

2015.01.26.

Sok-sok levelet kapok, akiknek az írói arról számolnak be, hogy hátramenet közben balesetet szenvedtek el. Van, aki elismeri a hibáját, hogy nem volt kellően körültekintő, de sokan azzal próbálnak védekezni, hogy a másik fél jobban figyelhetett volna.

2015.01.12.

Sokan úgy vélik, hogy a lakó-pihenő övezetből kihajtó mindig elsőbbséget köteles adni. Vajon így van ez?

2015.01.01.

Megújítja és bővíti a KRESZ-vizsgakérdéseket a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal, a januárban vizsgázók már az új kérdésekkel találkozhatnak.

2014.12.24.

Megújítja és bővíti a KRESZ-vizsgakérdéseket a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal - közölte Érsek István, a hivatal vezetője Budapesten, sajtótájékoztatón.

2014.12.17.

Immár 16 éve, hogy belekerült a KRESZ szabályok közé a vezetés közbeni telefonálás szabálya. Sokan azóta sem tudják pontosan...

2014.12.09.

A magyarországi közlekedési alapismeretek (KRESZ) képzésnek és vizsgarendszernek nyilvánvaló hiányosságai vannak, ami komoly mértékben veszélyezteti a közúti közlekedés biztonságát, megfelelő elméleti háttérismeretek hiányában ugyanis az adott járművezető nincs feltétlenül tisztában néhány...

2014.12.08.

Érdekes felvetést küldött egy szlovákiai olvasónk a főútvonal táblával kapcsolatban!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....