2022.12.06.

Autóipari mérnökirodát nyit Szegeden a Thyssenkrupp Automotive üzletága, és ezzel a város a legmodernebb elektromechanikus kormányrendszerek fejlesztésének egyik nemzetközileg is kiemelkedő helyszínévé válik. A vállalat munkatársai autóipari high-end hardver- és szoftverfejlesztést végeznek a...

2022.11.30.

Két trolibusz ütközött össze kedd este 8 óra körül az egykori Centrum áruház sarkánál, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében Szegeden, működő jelzőlámpák mellett - a balesetben többen is megsérültek.

2022.11.16.

Októberben a hagyományokhoz híven a József Attila Tanulmányi és Információs Központ adott otthont az Szegedi Tudományegyetem őszi állásbörzéjének. Az eseményt Prof. Dr. Széll Márta, az SZTE stratégiai rektorhelyettese nyitotta meg.

2022.09.06.

Jól fogadták az utasok a Szeged és Hódmezővásárhely között menetrendszerűen közlekedő, fizetőssé vált vasútvillamost, az utaslétszám már az első héten magas volt. Mi is kipróbáltuk, és jegykiadó automatáktól eltekintve lényegében mindent rendben találtunk.

2022.09.01.

Autós oktatók konvojban vonultak át szerda délután Szegeden, így  demonstráltak azért, hogy a szeptembertől a taxisokhoz és a teherszállító vállalkozások hasonlóan vehessék igénybe az átalányadózást.

2022.07.28.

A szegedi 1-es villamos utolsó szerelvénye július 8-án pénteken este 21.37-kor, percre pontosan indult utolsó útjára, körére, több mint száz év után megszűnt ezen a vonalon a villamosközlekedés. Fent voltunk az utolsó "garázsmeneten".

2022.07.27.

Augusztus elsejétől félóránként jár a tram-train Szeged és Hódmezővásárhely között, valamint fizetős is lesz. Tíz szerelvény már megérkezett a 12-ből, így nincs akadály a normál üzemmenetnek.

2022.07.05.

Közel három évtizede működtet Szegeden Suzuki márkakereskedést Veszprémi Károly, ugyanott, ahol elkezdte, az Algyői úton és ugyanazt a márkát értékesíti, szervizeli – erre nem találni példát Csongrád-Csanád megyében.

2022.07.04.

A Hódmezővásárhelyről 13:31-kor Szegedre indult, 33021 pályaszámú vasútvillamos (33021) belvárosában, a Bécsi körút megállóhely közelében egy személygépjárművel ütközött – adta hírül közösségi oldalán kora dálután a Mávinform.

2022.06.28.

Budapesten már május első felétől drágult a taxis tarifa, ezt a többi városban sem úszták meg az utasok. Miskolcon is emelték a díjat, ahogy június elsejétől Szegeden is, ám az utóbbiban az önkormányzat megszüntette a hatósági árat.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a....
2026.04.09
Csütörtökön fontos megbeszélést tartanak a Forma–1 résztvevői, hogy megvitassák, hogyan javíthatnák....
2026.04.08
Vitatott és drága műfaj az elektrifikáció, de hosszabb távon nyereséggel kecsegtet.   ..
2026.04.08
Az AutoWallis igazgatósága azt javasolja a részvényeseknek, hogy a vállalat növekedési....
2026.04.08
Az Automobili Lamborghini egy ironikus és szórakoztató április elsejei tréfát indított el, amely....
2026.04.08
Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar....
2026.04.08
Önjáró töltőrobottal forradalmasítják az elektromos autók otthoni töltését Kínában.  ..
2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....
2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....