2014.10.18.

A Dartz Black Sharkot sokkolós kilinccsel is ellátták, ami a cég szerint a paparazzik ellen nyújt védelmet.

2014.10.13.

Egy német kalandor, Günther Holtorf 890 ezer kilométert tett meg a terepjáróval 26 országon keresztül.

2014.08.28.

Az orosz terepjáró második nemzedéke GM-technikával, Chevrolet néven mutatkozott be a Moszkvai Autószalonon.

2014.08.26.

A televízióból ismert kalandorral vezeti majd be a piacra a brit márka a hamarosan érkező Land Rover Sportot.

2014.08.24.

Annak ellenére, hogy a márka modellkínálata évről évre gyarapodott vagy frissült, a versenytársakhoz mért lemaradás már-már nehezen behozható szintűre gyarapodott a Mitsubishi esetében. A terepjáró-előnyöket és a bonyolult plug-in hibrid technikát hordozó SUV-val azonban minden megváltozhat.

2014.06.29.

Ez Korando már nem az a Korando. Ezért már nem úgy indul az ember a legközelebbi SsangYong márkakereskedésbe, hogy egy életem, egy halálom, én bizony ezt megvásárlom. Pontosan annyit tud, mint a kategóriatársak. Majdnem pontosan…

2014.06.08.

A Fiat kézbe került középkategóriás SUV kívül-belül megújult. A tekintélyt parancsoló megjelenés eddig is az alapfelszereltség része volt, azonban ezt kiegészítendő frissült a hajtáslánc, a futómű, valamint az utastérnek minden olyan részlete, ami ezt megkívánta.

2014.05.25.

A kenyai Mobius Motors hamarosan elkezdi története második modelljének a kis sorozatú gyártását. A Mobius II terepjáró átszámítva körülbelül 2,2 millió forintba fog kerülni.

2014.05.11.

A tesztautó megnevezésénél már csak az életútja hosszabb. 1941-ben indult el a Jeep-sztori és bár a kínálat azóta alaposan kibővült, az ősre szinte megszólalásig hasonlító Wrangler megmaradt annak, aminek 73 évvel ezelőtt megálmodták. Terepen olyan, mint az autóskártyában a Lola T. Mindent visz...

2014.05.05.

A Mercedes 35 éve gyártásban lévő terepjárója erős ráncfelvarráson esik át három éven belül.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.05.30
A motorsport szerelmesei mostantól testközelből tanulmányozhatják a Toyota egyedülálló versenyautó-....
2023.05.30
Ahogy változik a világunk, nem csak bennünk záródnak kapuk, de az autóiparban is. Ezért is üdítő,....
2023.05.30
A Citroën újabb lépést tesz az elektromos mobilitás elérhetőbbé tétele felé: a C5 Aircross....
2023.05.30
Nehéz időszak elé néznek az ukrán gazdák, hiszen több százezer hektárnyi földet aknáztak alá az....
2023.05.30
A nyári szezonra készülve az Európai Unió megkettőzi az erdő- és bozóttüzek oltására felkészített....
2023.05.30
A tisztán elektromos meghajtású BMW i7 csupán néhány hónapja gurult fel a luxusszegmens progresszív....
2023.05.30
2023-ban első alkalommal végzett felmérést kiadónk, az Autós Nagykoalíció a magyarországi független....
2023.05.30
A Daimler Truck Holding érdekeltségébe tartozó két japán leányvállalat és a Toyota száz százalékos....
2023.05.30
A Magyar Suzuki Zrt. Igazgatóságának ajánlása alapján a május végi közgyűlés úgy határozott, hogy....
2023.05.30
Feltehetően ittasan hajtott egy 40 éves férfi – írta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-....