2017.02.07.

Észre sem vesszük, de ott vannak mindenhol, autóinkban pedig kulcsszerepet játszanak. Csapágysorozatunk első része

2016.05.19.

A nagy múltú olasz olajtársaság idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját. Ebből az alkalomból teszünk most egy kis retró sétát, és tekintünk a jövőbe, a következő 90 évre tervezve.

2015.10.17.

A csabai kolbász és annak fesztiválja ma már fogalom. Miként a Viharsarokban Dedinszky Gyula evangélikus lelkész, néprajzkutató neve is, aki A csabai kolbász című művében meghatározta az igazi Csabai fogalmát. Az 1975-ben megjelent könyvét újra kiadják, a Csabai Kolbászfesztiválon kapható lesz...

2015.10.16.

Neveznek a Csabai Kolbászfesztivál október 22-ei szárazkolbászversenyére, családilag indulnak az október 25-ei Krajcsó Pál Emlékversenyen. A népes békéscsabai Alberti famíliában a legidősebb és a legfiatalabb testvér között húsz év a különbség. Egyben viszont mind a kilencen egyetértenek:...

2015.08.21.

A 20-as tábla felé száguldva, a hátrahagyott 20 évet a visszapillantóban pásztázva számtalan fantasztikus emlék tódul a Magyar Borok Útja Rallye versenyzőinek és szervezőinek emlékezetébe. 20 év, 20 Rallye, 20 ezer versenyben megtett kilométer, 35 ezer nevezőből kiválasztott 2000 induló csapat...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....