MVM

Ötven alternatív hajtású jármű versenyzett az MVM Energia Futamon

2013.09.21.

Kilenc kategóriában több mint ötven alternatív hajtású, környezetbarát jármű versenyzett a III. MVM Energia Futamon szombaton Budapesten, a Lánchíd pesti hídfőjénél - közölték a szervezők az MTI-vel.

A napenergia-meghajtású járművek és tanulmányautók futamán a napelemes meghajtást emberi erővel kombináló hibrid jármű, a Pannonrider 4.0 végzett az élen. A tervező-versenyző szerint a járműve nemcsak gyors, de költséghatékony, csendes, és energiatároló képessége miatt sötétben is üzemel.

Napenergia-meghajtású autók az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. alternatív hajtású, környezetbarát járművek számára rendezett versenyén Budapesten. Fotó: MTI

A közleményben azt írták: az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. immár harmadszorra hívta fel a rendezvénnyel a közönség figyelmét az üvegházhatású gázok kibocsátása nélküli energiatermelés és -felhasználás fontosságára. Az Európai Mobilitási Hét kiemelt hazai rendezvényének fővédnöke Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter volt.

A tájékoztatás szerint napenergiával, sűrített levegővel, akkumulátorral és emberi erővel hajtott járművek, átalakított, környezetbarát szériaautók, különleges prototípusok, versenyautók, elektromos gokartok tucatjai robogtak a futamon, amelyet több ezren követtek figyelemmel a helyszínen és az internetes közvetítés segítségével.

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter megnyitja a III. MVM Energia Futamot. Fotó: MTI

 Hozzátették: a futurisztikus járművekkel versenyző csapatok fejlesztéseiken keresztül bemutatták, hogy a károsanyagkibocsátás-mentes közúti közlekedés megvalósítható. Felhívták a figyelmet arra is, hogy idén már öt, jelentős műszaki hagyományokkal rendelkező egyetem csapata is indult.

A kizárólag zöldáramot használó futamon a fejlesztők mellett hírességek is rajthoz álltak. A hírességek Famous Futamát a címvédő Kovács Kokó István olimpiai és világbajnok ökölvívó nyerte. Indult Kozmann György világbajnok, olimpiai bronzérmes kenus, Lepe, a Balkan Fanatik frontembere, Horváth Gáspár, az Irie Maffia zenei vezetője, Janicsák Veca énekesnő, Delov Jávor, a Random Trip alapítója és Csipa, a Hooligans énekese is.

A közleményben azt írták: az MVM Zrt. meggyőződése, hogy a lakosság környezettudatos gondolkozását leginkább úgy formálhatják, ha lehetőséget teremtenek arra, hogy élményszerűen, személyes tapasztalás útján ismerkedjenek meg a tiszta üzemű, alternatív hajtású járművekkel.

Az MVM Csoport 2011-ben hívta életre az MVM Energia Futam rendezvénysorozatot. Az első futammal Budapesten, az Andrássy úton az európai fővárosok között elsőként szerveztek versenyt az alternatív hajtású járműveknek.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....
2024.05.08
A BMW M GmbH a legendás BMW M3 és BMW M4 portfóliójának újabb különkiadásával kínálja fel....
2024.05.08
- Fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendeltek el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi....
2024.05.08
Kukásautó és kisbusz ütközött frontálisan Pátyodon, a kisbuszba többen beszorultak. ..
2024.05.08
Hamarosan még nagyobb terhelés alá kerülhetnek a dél-pesti régió csomópontjai, amik már így is....
2024.05.08
- Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók....
2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....