1944. december 25-én Budapest körül bezárult a szovjet ostromgyűrű. Kezdetét vette a második világháború egyik leghosszabb ideig, 102 napig tartó városi harca, amely mind emberéletben, mind anyagiakban rendkívül súlyos károkat okozott. A pesti oldalon 1945. január 20-án már befejeződött, Budán azonban február 13-ig folyt a küzdelem a visszavonuló német és magyar csapatok, valamint az előrenyomuló szovjet egységek között.

A fegyverek elhallgatásával az Autótaxinál azonnal elkezdődött a munka. Galambos Lajos, aki később a műszaki főosztály vezetője lett, már január 21-én a Kerepesi úti épületre kihelyezett hirdetményében tudatta, hogy másnap dolgozni kezdenek. Néhány nappal korábban, január 18-án a vállalat felszólítást kapott az iparügyi minisztertől, hogy a Karakószörcsökön működő gépkocsijavító üzemét a legrövidebb időn belül telepítse át Sopronba, a Siraki Ipari és Kereskedelmi Vállalat Lackner Kristóf utca 2. sz. alatti lovardájába. A műhelyt valószínűleg a visszavonuló német hadsereg javítószolgálataként akarták használni, ám eddig nem kerültek elő iratok, hogy a költözés végül is megtörtént-e.

A vállalat március 14-én jelentette a Gyáriparosok Országos Szövetségének, hogy 400 dolgozója január 22-től felvette a munkát, a telephelyre beköltözött orosz katonai parancsnokságnak javítanak gépkocsikat. Fizetést egyelőre nem tudtak adni, a munkások az oroszoktól naponta kétszer meleg ételt és 25 dekagramm kenyeret kaptak. A vállalat képviseletére Galambos Lajost nevezték ki, egyúttal jelentették, hogy az üzem békebeli kapacitásának negyven százalékával működik, havonta harminc gépkocsi generáljavítását tudják megoldani. Ahhoz viszont, hogy a fuvarozást is megkezdhessék, üzemanyagra és gumiabroncsra lenne szükségük.

A szovjet parancsnokság jelenléte némi védelmet nyújtott a dolgozóknak, és jól jött az étel is. Az Autótaxi 1945 tavaszán többször is a Nemzeti Segély Központhoz fordult élelmiszerért, de az nem tudott segíteni. Közben folyamatosan jelentkeztek a harcokat átvészelt alkalmazottak. A fizikai munkásokat visszavették, a volt tisztviselőket azonban február 15-től, további rendelkezésig csak előjegyezték. Fizetést senkinek nem tudtak adni, mint ahogyan az elmaradt járandóságokat sem tudták kifizetni. 1945 márciusában a kerületi elöljáróságtól azt kérték, hogy a Vörös Hadseregnek dolgozó alkalmazottaikat mentesítsék a közmunka alól.

A harcok elmúltával a vállalat igazgatósága azonnal azzal kezdett foglalkozni, hogyan lehetne a taxiközlekedést megindítani. Erről tanúskodik egy augusztus 12-én, a vállalat vezérigazgatójának, Haltenberger Samunak budai, Toldy Ferenc utcai lakásában felvett jegyzőkönyv is. A későbbiekben is több igazgatósági ülést tartottak Haltenberger lakásán, mert megromlott egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy irodájába bejárjon.

A vezérigazgató 1945. augusztus 29-én felkérte Burián Géza ügyvezető igazgatót, vegye át tőle a vezérigazgatói tisztségét, mert az Igazoló Bizottság azon a napon vezetői állásra alkalmatlannak minősítette, ennek következtében ezt az állást nem töltheti be. Másnap Burián Gézát meg is választották vezérigazgatónak, Haltenberger Samut pedig a vállalat elnökének. Burián biztosította elődjét, ha a körülmények lehetővé teszik a visszatérését, átengedi neki a tisztséget.

1945. november 30-án a Gépjármű Iparosok Szabadszakszervezete körlevében értesítette az autójavító cégeket, hogy a Közlekedésügyi Minisztérium gépkocsiosztályának vezetője, Seres Tibor osztálytanácsos közbenjárására az orosz parancsnokság nagyobb számú gépkocsi javítását kívánja a magyar félre bízni, a javítás költségeit kijavított tehergépkocsikkal számolják el. 1945 júniusában már tíz taxi forgalomba tudott állni.

Érdekes képet mutatott a következő év januárjában a vállalat tulajdonában lévő kocsikról készült leltár. Az Aréna úti garázsban 270 Magomobilt és 13 Ford Eifelt vettek nyilvántartásba. Feljegyezték a hiányosságokat is. A felsorolás 43 tételnél „Eladva” bejegyzést, 11-nél „Alváz” feliratot tartalmaz. Jó szolgálatot tettek az öreg Magomobilok, amelyek már 1940 óta álltak az Aréna úton, és sem a magyar, sem a német, sem a szovjet hadsereg nem tartott rájuk igényt. A Ford Eifelek is működésképtelenek voltak. 1947 márciusától a műszaki tanácsos heti jelentésekben számolt be az elvégzett munkáról. A tehergépkocsik javítása mellett általában két-három roncstaxi újjáépítését, hat-hét motor, sebességváltó, öt hátsóhíd, hat-hét első tengely és ugyanannyi kormánymű helyreállítását jelentette. 1945 novemberében a Magyar Közhasznú Gépjárművállalatok Országos Egyesülete, a KÖGE értesítette az Autótaxit, hogy a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium a bérautó- és taxivállalatok részére új tarifarendszert határozott meg; a jogkört a tárca vette át a székesfőváros törvényhatóságától. A fuvardíjat a három-négyüléses kiskocsiknál kilométerenként 840, az öt-hatüléses nagykocsiknál 1000 pengőben állapították meg a helyi és a vidéki fuvaroknál egységesen.