Mercedes

120 Mercedes-Benz vontatót vásárol a Waberer’s

2014.12.11.

Megérkezett annak a 120 darab új Mercedes-Benz Actros vontatóból álló flottának az első kontingense, amellyel a Waberer’s International Zrt. tovább bővíti és frissíti jelenleg 3300 járműből álló flottáját.

A vontatók indítókulcsait Ulrich Bastert, a Daimler AG kereskedelmi és marketing igazgatója ünnepélyes keretek között adta át Wáberer György elnök-vezérigazgatónak. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában rendezett eseménnyel a két cég megnyitotta kapcsolatainak új fejezetét: a Waberer’s kibővítette beszállítói portfólióját, és csaknem egy évtizedes kihagyást követően tért vissza a csillagos márkához.

– A járművek kifinomult technológiáján, megbízhatóságán és prémium minőségén túl elsősorban azért döntöttünk a legfrissebb Mercedes-Benz Actros vontatók mellett, mert gépjárművezetőink komfortját és biztonságos munkavégzését is magas színvonalon biztosítják – mondta Wáberer György a járművek ünnepélyes átadása alkalmából.


Ulrich Bastert hangsúlyozta: „Nagy öröm számunkra, hogy ismét egy ilyen jelentős beruházás kapcsán tudtunk együttműködni a Waberer’s International Zrt.-vel. Ez egy újabb kiváló példa a Daimler AG, a Mercedes-Benz Hungária Kft. és a Pappas Auto Magyarország Kft. egyedi megoldásai sorában, hiszen nem mindennapos feladat egy ilyen jelentős járműkontingens beszerzése. A Mercedes-Benz minden értelemben a hosszú táv szinonimája.”

Dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes köszöntő beszédében kiemelte: „A két cég közötti együttműködés nagy jelentőséggel bír, hiszen a Waberer’s International Zrt. ezekkel a prémium kategóriájú járművekkel hosszútávon teremt biztonságos és kényelmes munkakörülményeket jelentős, 2014-ben több száz fővel bővített sofőrállományának.”


Az Euro 6-os norma bevezetéséhez igazított teljesen új Mercedes-Benz Actros 450 lóerős motorjai nagy nyomású üzemanyag-befecskendezővel, szabályozott vízpumpával, az elődhöz képest 40%-kal kevesebb AdBlue adalékot felhasználó befecskendező rendszerrel és más innovatív műszaki megoldásokkal felszereltek a hatékonyság maximalizálása érdekében, beleértve a fejlett motorvezérlő rendszereket. Kifinomult kipufogógáz-utánkezelő megoldások szolgálják a maximális hatékonyságot és a legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztást. A biztonságos közlekedést a legmodernebb rendszerek – ABS, EBS, tárcsafékek, menetstabilizációs program, aktív fékasszisztens és távolságtartó asszisztens – segítik.


A Waberer’s megrendelői számára a legnagyobb hatékonyságot a környezet lehető legkisebb terhelése mellett biztosítja. A jelenlegi beszerzés a Mercedes-Benz által fejlesztett motorokkal hozzájárul ahhoz, hogy a Waberer’s folyamatosan csökkentse a kamionok üzemanyag-fogyasztását. A flotta 100 kilométerre vetített üzemanyag-fogyasztása 2014 első félévében csaknem 3 százalékkal csökkent a megelőző év azonos időszakához képest. Mivel a Waberer’s kamionok évente mintegy 500 millió kilométert tesznek meg Európa útjain, több millió literrel kevesebb gázolajat égettek el, és sok tízezer tonnával kevesebb üvegházhatású gázt bocsátottak ki, mint az előző évnek ebben a szakában.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki....
2026.05.23
A meghosszabbított pünkösdi hétvégére való tekintettel a rendőrség fokozott ellenőrzést jelentett....
2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....