Redbull

1200 lóerős Adrien Newey hattyúdala

2024.08.16.

Megígérték, megcsinálták. Önálló, V10-es hiperautót mutatott be a Red Bull Goodwoodban, aminek F1-es köridőket ígérnek.

Már akkor megígérték, hogy érkezik egy önálló Red Bull hiperautó, amikor létrehozták a Red Bull Advanced Technologies üzletágat. Arra is lehetett számítani, hogy sok hasonlóság lesz a néhány évvel korábban bemutatott Aston Martin Valkyrie-vel, amit szintén Adrian Newey mérnökzseni tervezett. Megannyi Forma-1-es siker köthető a nevéhez, a Red Bull mostani sikersorozata is többek között neki köszönhető. Noha Christian Horner botránya után bejelentette visszavonulását a Száguldó Cirkuszból, az RB17 projektet még folytathatta, Goodwoodban pedig be is mutatták annak végleges változatát.

Már első pillantásra is látszik, hogy itt nem egy újabb ismeretlen startup cég hiperautó kezdeményezését látjuk, amelyik túl nagy számokat ígér túl gyorsan. Még soha életemben nem láttam aerodinamikailag ennyire fejlett kasznit, aminek minden eleme ennyire részletesen ki van dolgozva, miközben a világ top versenyligájából merít ihletet. Nyilvánvaló, hogy egyelőre csak pályára szánt versenyautónak szánják az RB17-est, de a jövőben nem elképzelhetetlen, hogy készülhet hozzá az utcai használatra átalakító szett. Látványos bódéja alatt egy 986 lóerős, Cosworth által fejlesztett, 4,5-literes V10 lakozik, ami akár 15000-es fordulatszámig elforog. Ezt egy 197 lovas villanymotorhoz kapcsolták, amit a váltóházba szereltek. Összteljesítménye így 1184 lóerő, miközben 900 kg alatti a tömege.

Az F1-ből ismert nyomórudas felfüggesztést, karbon fékeket és direkt az autóhoz fejlesztett Michelin abroncsokat kap gyárilag, így nem csoda, hogy a Forma-1-es autókéhoz közelítő köridőket várnak tőle. Nyilván, egy arra alkalmas pilóta kezei között, ugyanis Newey elmondta, hogy olyan autót akartak tervezni, ami jól néz ki, jó a hangja és, ami minden pilóta számára élvezetesen vezethető, legyenek akármennyire jó sofőrök. Állítólag akár 1700 kg leszorítóerő generálására is képes, míg végsebessége 350 km/h, szóval egyébként sem való akárki kezébe. Egyelőre mindössze 50 darab gyártását tervezik belőle, mintegy 5 millió fontos összegért. Naná, hogy ennek ellenére mindegyik elkelt már. Cserébe saját sofőrtréning programot is kapnak az ügyfelek, noha 2025 nyaráig még mindenképp várniuk kell, hiszen csak ekkor kezdik meg az autó tesztelését.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
Négy napra Budapest lett az európai közlekedéskutatás és mobilitási innováció egyik központja:....
2026.05.20
Az M0-s autóút déli szektorán, Halásztelek térségében, a 17-es km-nél hat személyautó ütközött....
2026.05.20
A BYD a Szegeden létesítendő gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben....
2026.05.20
 BYD, Leapmotor, MG  – sok kínai márka virágzik Németországban. Egy gyártó számára azonban április....
2026.05.20
Megérkezett az új Kia Niro, amely látványos külső frissítéssel, digitális műszerfallal és kizárólag....
2026.05.20
Az új, HRC által ihletett, háromszínű fényezésben pompázó kivitel a boxutca sztárja lehet a hétvégi....
2026.05.19
Sebességmérést tartottak nemrégiben a főváros X. kerületében, ami után sokan számíthatnak komoly....
2026.05.19
Ha nem okosan bánsz a kocsiddal, akár százezres bírságot is kaphatsz.   ..
2026.05.19
Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta....
2026.05.19
Az MG új modellje, a MG 07 az elsők között kapja meg a Momenta legfejlettebb önvezető....