autós üldözés

130 km/h-val menekült a városban a rendőrök elől az ámokfutó – videóval

2022.07.22.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt azzal a 23 éves férfival szemben, aki 2021 júniusában száguldozva menekült a rendőrök elől. Egy hónappal később a férfi egymás után két közúti balesetet is okozott, majd mindkét helyszínről elmenekült – írta a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye.

A vádirat szerint a férfi 2021. június 30-án, reggel, a Váci úton érvényes vezetői engedély nélkül, valamint alkoholtól és kábítószertől befolyásolt állapotban vezette az autót, amiben még hárman utaztak.

Az egyik kereszteződésben szabálytalansága miatt a rendőrök intézkedni akartak vele szemben, aki menekülni kezdett. A férfi a menekülés során számos közlekedési szabályt megszegett, 100-130 km/h sebességgel cikázott a forgalmi sávok között. A férfi a záróvonalat átlépve, áttért a szemközti forgalmi sávba és több száz méteren keresztül a forgalommal szemben közlekedett, amivel több jármű vezetőjét is sávváltásra, illetve fékezésre kényszerítette.

A menekülésnek az vetett véget, hogy a férfi nagy sebességgel a padkának ütközött, aminek következtében a jármű két első kereke defektet kapott. A sofőr az utasait hátrahagyva egy társasházhoz futott, ahol egy 7. emeleti lakás teraszkorlátján ülve öngyilkossággal fenyegetőzött, míg végül a rendőrök elfogták. Az esetről itt látható videó.

A vádlott a közlekedési szabályokat többszörösen és súlyosan sértő manővereivel közvetlen veszélynek tette ki egyrészt az utasainak, másrészt más járművek vezetőinek az életét és testi épségét.

A férfi 2021. július 28-án, délelőtt, szintén bódult állapotban ült volán mögé, amely során a XIX. kerületben, az Ady Endre úton közlekedési balesetet okozott. Az előtte haladó autó sofőrje forgalmi okból megállt, a vádlott azonban ezt nem észlelte, ezért nekiütközött, majd megállás nélkül elhajtott. Közvetlenül ezután a férfi a X. kerületben, az Üllői úton is balesetet okozott, miután elvesztette uralmát a gépkocsija felett és egy másik autónak ütközött. Az ütközés hatására a másik autó sofőrje a járdára hajtott és ott egy fának csapódott. A férfi ezt a baleseti helyszínt is megállás nélkül hagyta el.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 23 éves férfit közúti veszélyeztetés bűntettével, cserbenhagyás vétségével, valamint ittas, illetve bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségével és kábítószer birtoklás vétségével is vádolja. A kerületi ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés kiszabását, valamint a közúti járművezetéstől való végleges hatályú eltiltást indítványoz a vádiratban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....