applikációk

1,4 millióan használták nyáron ezt a közlekedési applikációt

2024.09.15.

Mind a magyar ügyfelek, mind a külföldről a fővárosba látogató turisták körében népszerű volt idén nyáron a Budapesti Közlekedési Központ alkalmazása, a BudapestGO. Augusztusban 1,4 millióan használták az applikációt, és minden eddiginél többen, összesen 380 ezren vásároltak valamilyen jegyet vagy bérletet a BudapestGO-ban.

Idén nyáron is kedvelt úti cél volt a turisták körében a magyar főváros, a szakértők előrejelzései szerint az augusztusi vendégéjszakák száma akár a tavalyi, budapesti viszonylatban rekordnak számító 888 ezres számot is meghaladhatta. A tendencia a Budapesti Közlekedési Központ népszerű alkalmazásának használati adataiban is megmutatkozott.

Diószegi Ágnes, a BKK ügyfélkapcsolati és értékesítési vezérigazgató-helyettese a nyári adatokat összegezve elmondta, hogy augusztusban 1,4 millióan használták a BudapestGO-t, és ebben a hónapban az eddigi legmagasabb havi vásárlói számot is magáénak tudhatta a BKK. „380 ezren vásároltak valamilyen jegyet vagy bérletet az applikáción keresztül. A nyár végére ráadásul az alkalmazást letöltők száma elérte a 6 milliót, a regisztrált ügyfelek száma pedig jelenleg 2,5 milliónál jár” – tette hozzá.

Népszerűek voltak az eseti jegyek és a bérletek

A nyári szezonhoz köthető termékek eladásai közül augusztusban kiemelkedik a repülőtéri vonaljegy, amelyből csaknem 40 ezer darabot, eseti jegyekből (ebbe a kategóriába tartozik a vonaljegy, a 30 és 90 perces jegyek, valamint a 10-es gyűjtőjegy) pedig 900 ezer darabot vásároltak a BKK ügyfelei az applikáción keresztül. Diószegi Ágnes kiemelte, hogy ez a júliusi – szintén magas – online értékesítési adatokhoz képest a repülőtéri vonaljegyeknél 5 százalékos, az eseti jegyek értékesítésében pedig 10 százalékos növekedést jelent. „A BudapestGO 2022 februári indulása óta egyébként már összesen több mint 14 millió darab vonaljegyet adott el a BKK, az idén április óta elérhető 10-es gyűjtőjegyből pedig közel százezer tömb fogyott” – mondta el a BKK vezérigazgató-helyettese.

A szeptemberi iskolakezdéssel a bérletvásárlási számok is jelentősen megemelkedtek: augusztus utolsó hetében és az iskolakezdés napján több mint 55 ezer darab bérlet fogyott, míg tavaly ugyanebben az időszakban 40 ezer eladott bérletet regisztrált a társaság az alkalmazásban.

Mindenkinek könnyebb lett közlekedni

A tavasszal életbe lépett bérletmegállapodásnak köszönhetően átláthatóbb és kedvezőbb árú lett a közösségi közlekedés. A budapesti bérletesek és az agglomerációból ingázók is jól jártak: a 8950 forintért elérhető havi Budapest-bérlet mellett a 9450 forintos Pest vármegye- és a 18 900 forintos országbérletet is elfogadják a BKK-járatokon. A 14 éven aluliak az egész országban ingyen utazhatnak, a náluk idősebb diákok pedig havi 945 forintért vehetik igénybe az agglomerációs és a budapesti, 1890 forintért pedig az ország területén a közösségi közlekedést.

A bérletek pár kattintással könnyen beszerezhetők a BKK BudapestGO alkalmazásban, amely ráadásul valós idejű járatinformációk alapján, letisztult, áttekinthető felületen mutatja meg a legmegfelelőbb útvonalat az iskolába.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....