Pekingi Autószalon

178 milliót fizettek egy kínai autóért

2014.04.24.

A Rolls-Royce vetélytársának készített Hongqi L5 első polgári használatra készített példányáért 178 millió forintnak megfelelő jüant fizetett egy kínai üzletember.

A FAW eredetileg azért készítette el a Hongqi (vörös zászló) luxusmárka L5-ös modelljét, hogy a kínai állam ne külföldről vásároljon luxuslimuzinokat reprezentációs célokra. Ennek megfelelően a modellt eddig csak zászlókkal lehetett látni az ázsiai országban, a FAW azonban nemrég úgy döntött, elkészíti a típus polgári változatát is, amelyet bárki megvehet, ha van legalább 100 millió forintnak megfelelő jüanja.

Az első, feketére fényezett civil példányt a Pekingi Autószalonon állították ki, ahol egy érdeklődő azonnal megvásárolta a luxusautót. Nem tudni, hogy a különleges felszereltség, vagy az első példány exkluzivitása volt-e az oka, de a vásárló több mint ötmillió jüant (178 millió forint) fizetett az L5-ösért, amely egyébként tényleg minden igényt kielégít.

Az 5,55 méteres hossz miatt elegendő a hely a második sorban, a rugózás hidropneumatikus, és mind a négy kerék hajtott.  A kocsi meghajtásáról egy hatliteres, alumínium blokkos V12-es benzinmotor gondoskodik egy hatfokozatú automataváltón keresztül. A 402 lóerős teljesítmény 200 km/h-s végsebességhez elegendő a 3175 kilogrammos autóban, az átlagfogyasztás 20 liter/100 kilométer.  

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....