Audi A8

2016-ban jön az új Audi A8

2014.08.06.

Az első olyan Audi lesz, amelyet teljes egészében a 2013-ban kinevezett fejlesztési igazgató, Dr. Ulrich Hackenberg irányításával fejlesztenek ki.

Hackenberg és a frissen kinevezett Audi dizájnigazgató, Mark Lichte célja, hogy a következő, házon belül D5-ös kódnéven fejlesztett Audi A8-as letaszítsa a trónról a Mercedes-Benz S-osztályt mind a megjelenését, mind a tudását tekintve.

A Car magazin jól informált tudósítója, Georg Kacher arról értesült, hogy öt formaterv jutott el az igazgatótanács elé: kettő az Italdesign-ból kivált Fabrizio Giugiaro műve, egyet Wolfgang Egger, az Italdesign jelenlegi vezetője, egyet Stefan Sielaff, a Volkswagen-csoport potsdami fejlett dizájnstúdiójának vezetője, egyet pedig Mark Liche, az Audi dizájnigazgatója készített.

Állítólag Sielaff tervét fogadták a legjobban az igazgatótanács tagjai, de a végső kidolgozás minden bizonnyal Mark Lichtére és csapatára hárul majd. Jól informált forrásokra hivatkozva azt írja Kacher, hogy a formaterv a brit eleganciát az olasz sportossággal és a német masszivitással ötvözi. Kisebb lesz a singleframe hűtőmaszk, szebben kidolgozott a hátsó rész, kupésabb a tető, és esztétikusabbak az arányok.

Bár eredetileg úgy tervezték, hogy a Porsche által kifejlesztett orr-középmotoros padlólemezre (amelyre a Panamera épül) építik az új A8-ast, végül Hackenberg kitartásának eredményeképp a vezetőség úgy döntött a 2014-es Genfi Autószalon után, hogy az Audi maga fejleszt egy platformot a csúcsmodellhez. Az orrmotoros, modulárisan alakítható padló a PL65-ös kódnév alatt készül. Hogy a fejlesztési költségek könnyebben megtérüljenek, ezt a padlólemezt kapja majd meg a következő Volkswagen Phaeton, az Audi A9 négyajtós kupé és a Q8 szabadidő-autó is.

Az új A8-as elődeihez hasonlóan alumínium karosszériát kap, a vezető háromféle szintű automatizált vezetés (robotpilóta) közül választhat majd, de a kocsi a vezetési élményre is nagy hangsúlyt fektet majd. Lesz majd oldalanként eltérő nyomatékelosztás kanyarodáskor, áthangolt légrugós felfüggesztés és újgenerációs Drive Select kapcsoló is. Hatalmas fejlődésen megy át az MMI menürendszer is, az ember-gép interfész hatalmas TFT képernyőt kap, és hanggal és kézmozdulatokkal is lehet majd kezelni.

Minden A8-ashoz szériafelszereltség lesz a könnyített, és kisebb súrlódású Quattro összkerékhajtás és a nyolcfokozatú automataváltó. A hibrid változat már a nem a négyhegeres turbómotorra, hanem a háromliteres kompresszoros V6-osra épül majd.

Ezen kívül kétféle benzinmotort (4,0 V8, 460 lóerő és 6,3 W12, 565 lóerő) és háromféle dízelmotort (3,0 V6, 272 lóerő, 4,0 V8 408 lóerő, 5,0 V10 500 lóerő) is kínálnak majd a zászlóshajóhoz.

(a képek nem hivatalosak)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.03
A BMW Group regensburgi gyára rekordot jelentő termelési volumennel ünnepli fennállása negyvenedik....
2026.02.03
Messze túljegyezték a cseh hadigyártó CSG csoport január végi részvénykibocsátását az amszterdami....
2026.02.03
Kína 2027. január 1-jétől betiltja a rejtett, elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását a....
2026.02.03
Csodákra képes egy porszívógyártó, ha átnyargal az autóiparba: olyan autót alkot, amely....
2026.02.03
A vezetéstől kétszer eltiltott ittas sofőrt igazoltattak a szekszárdi egyenruhások – írta a Tolna....
2026.02.03
2025-ben érkezett az egykori Renault 5 újkori, ezúttal csakis elektromos utódja. Alighogy jött,....
2026.02.03
A Sant’Agata Bolognese-i márka folytatja növekedését: 2025-ben történelmi rekordot ért el 10.747....
2026.02.03
A roncsot kerülgette mindenki, de csak egy autós állt meg segíteni. ..
2026.02.03
Januárban 33,5 százalékkal kevesebb személygépkocsit helyeztek forgalomba Romániában, mint egy....
2026.02.03
Sok helyen kaotikus a helyzet az utakon az Útinform jelentése alapján. Balesetek, lerobbanások,....