2022

A 21. század legnagyobb hatású autói

2022.06.04.

Számos fontos autó került az utakra az utóbbi 22 évben, de csak néhány volt igazán nagy hatással az autóiparra. 

Toyota Prius

Amikor a zöld autók elkezdtek megjelenni a piacon, volt velük egy jelentős probléma: nagyon drágák. Az ilyen járművek a Toyota Prius megjelenéséig többnyire álom kategóriába tartoztak, a Toyota viszont megmutatta, hogy lehet ez máshogy is. 2001-es debütálása óta a Prius az egyik legésszerűbb választás, ha az ember egy olcsón fenntartható, a hagyományosnál környezetbarátabb autót szeretne.

Ráadásul a Prius nem csak megfizethető, hanem elegendő hely van benne családok számára is. Mára a Prius sorozat kibővült, a vásárlók választhatnak plug-in változatot is, és az autókból több milliót adtak el világszerte.

Ferrari Enzo

A Ferrari legendás alapítójáról elnevezett autónak magának is legendásnak kellett lennie, és a Ferrari Enzo mindenképpen az. 2002-ben mutatták be és azóta az egyik leginokiusabb autóvá vált az iparágban. A mai napig kevés autó mérhető ehhez a csodához, mint teljesítményben, mind szépségben. Az Enzo több különleges modell alapját adta, mint például az FXX, a Pininfarina P4/5 és a Maserati MC12.

Nissan GT-R

A Nissan GT-R szintén egy legenda és az elmúlt évtized egyik legjelentősebb autójaA GT-R az erőről, a teljesítményről és a még nagyobb teljesítményről szól. Az autót 2007-ben mutatták be, a számára kifejlesztett Nissan PM platformra épült, amely a Nissan Skyline luxusautókban és a Nissan Z sportautókban használt Nissan FM platform továbbfejlesztése. A GT-R rövidítés a Gran Turismo–Racing rövidítése.

Ford F150

Bár Magyarországon ritkán látni ilyen autót, az F150 az Egyesült Államokban teljesen új alapokra helyezte a népszerű pick-up szegmenst. Az Egyesült Államok legnépszerűbb autóját 2004 tették új alapokra, azóta természetes, hogy egy pick-up nem csak egy igásló, hanem egy prémium autó is lehet egyben.

Tesla Model S

A 2012-ben bemutatott Model S mai napig a Tesla legnagyobb dobása. Olyannyira jelentős autó, hogy gyakorlatilag átalakította az egész autóipart, utána kezdődött el az egész iparág elektromos hajtásra való átállása.

Bugatti Veyron

A Bugatti Veyront 2005-ben mutatták be, mint a világ leggyorsabb autója. Nevét Pierre Veyron autóversenyzőről kapta, az eredeti verzió végsebessége 407 kilométer/óra.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....