Corolla

35,7 millióért kelt el egy Corolla – de egy elég különleges Corolla

2023.10.28.

Észak-Amerikában mindössze kétszáz, sorszámozott példányban érhető el a Toyota GR Corolla limitált kiadása, a Morizo Edition. A sorozat legelső példányát a világ legnagyobb Toyota-kereskedője szerezte meg, de nem azért, hogy hasznot húzzon belőle – pont ellenkezőleg.

Legyen szó öt darabról vagy ötmillióról, egy kötött darabszámú gyártási sorozat első és utolsó példánya még a különlegességek mezőnyéből is kiemelkedik, anélkül, hogy a szignifikáns sorszámtól eltekintve bármi másban el kellene térnie társaitól. Hogy ez az eszmei érték aztán pénzre váltható-e, és ha igen, mennyire, az már sok mindentől függ. Mindenesetre a körülöttünk tomboló információs viharban nagyobb eséllyel veszünk észre valamit, ha az a 001-es sorszámot viseli.

Részben ezért is figyelt fel a világ arra a jótékonysági aukcióra, amelyet a világ legnagyobb Toyota-márkakereskedője, a Kaliforniában működő Longo Toyota hirdetett meg. Az 1967-ben alapított, azaz ötvenhat éve tevékenykedő Longo működése első évétől fogva az USA legsikeresebb Toyota-kereskedésének számít, a több mint 200 ezer négyzetméteren (!) elterülő kereskedés 550 embert foglalkoztat. Alighanem ennek köszönhetően tudták megrendelni Észak-Amerika legkívánatosabb Toyotájának, a GR Corolla Morizo Edition szériának a legelső darabját. Ebből a különlegesen átalakított, hátsó üléssorától megfosztott kivitelből a 2023-as modellévre mindössze kétszáz példányt kapott a Toyota egyesült államokbeli importőre. Azóta viszont az is kiderült, hogy 2024-ben egyáltalán nem lesz elérhető ez a limitált széria az USA-ban – ez pedig még inkább felértékelte ezt a kétszáz autót, azon belül is a 001-es sorszámút.

Egy ilyen ritka – ráadásul műszakilag is kiemelkedő képességekkel bíró – autót kis túlzással annyiért kínálhatnának eladásra a Toyota kereskedői, amennyit nem szégyellnek, a Longo Toyotának azonban más tervei voltak az év legkülönlegesebb Corollájával: árverésre bocsátotta azt, méghozzá jótékony célúra. A teljes bevételt két, oktatást elősegítő programnak ajánlották fel. Az egyik a rászoruló gyermekeknek ingyen szemüveget biztosító, ezzel a tanulás és a boldogulás egyik alapvető feltételét megteremtő Vision to Learn alapítvány, a másik pedig a helyi iskolai körzet azon programja, amely a műszaki és tudományos pályára készülő diákok tanulmányait elősegítő gyakorlati képzés megvalósítását tűzte a zászlajára.

Az október 25-én lezárt aukción végül 98 500 dollárért, azaz mintegy 35,7 millió forintért talált gazdára a különleges GR Corolla. Ez majdnem kétszerese a különleges kivitelű sportmodell ajánlott kiskereskedelmi vételárának – annak fényében viszont, hogy idén október végére az USA piacára allokált 200 autóból már csak tizenöt maradt gazdátlanul, talán nem is irreálisan magas ez az összeg.

Nem a GR Corolla Morizo Edition volt az első Toyota, amelyet jótékony célra árvereztek el. 2019-ben a GR Supra legelső példányáért 2,1 millió dollárt fizetett egy többmárkás autókereskedői hálózat alapító tulajdonosa, 2022-ben pedig a szintén vadonatúj Toyota Tundra első két példánya cserélt gazdát, összesen mintegy 1,2 millió dollárért. A járműveket mindkét esetben a Toyota North America ajánlotta fel, a befolyt összeget mindkét árverésen ugyanannak a két szervezetnek – egy egészségügyi, illetve egy veteránokat támogató alapítványnak ¬– ajánlotta fel az autógyártó.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.27
Plátói szerelmek és elérhető árú autók, melyekbe bele sem ülhetsz, de vágysz rájuk. ..
2026.04.27
A tavasz érkezésével nemcsak a lakást, hanem az autónkat is érdemes alaposan kitakarítani, hogy....
2026.04.27
A prémium német márka 2026 elején gyengélkedik, miközben az SUV-ok eladásai visszaesnek, az....
2026.04.27
Az idei első negyedév megerősítette az európai használtautó-piac egyik legfontosabb trendjét: az....
2026.04.27
Ha mostanában kaptál furcsa hideghívást, jó eséllyel nem ember volt a vonal végén. Steve Young, az....
2026.04.27
A Váci út egy szakaszán torlódásra kell számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.04.27
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe....
2026.04.27
A Hungaroring Tiéd a Ring! elnevezéssel négyezer fős közösségi rendezvénnyel ünnepelte vasárnap,....
2026.04.27
A motorsportban egyre elterjedtebb innováció az ERGO nevű ergonómiai tankszárny, amelyet Talmácsi....
2026.04.27
A német ipar súlyos gazdasági válság közepette van: 2025-ben 124 ezer munkahely szűnt meg –....