jubileum

50 éves az Óbudai Autójavító

2021.12.14.

50 éves egy autójavító, akkor mi van? – kérdezheti valaki. Pedig nagyon érdekes e jubileum, mert a Mozaik utcai szerviz és autókereskedés históriája szorosan összefonódik hazánk legújabb kori történelmével, sőt nemcsak visszatükrözi, hanem példamutatón alakította is.

Apró egybeesés, hogy a 70-es évek elején a Közlekedéstudományi Intézetben, majd az Autófenntartó Ipari Trösztnél (AFIT) dolgoztam az autószerviz-hálózat fejlesztésén, nagy igény volt rá, mert beindult a tömeges automobilizmus, kizárólag „szocialista” kocsikkal. És éppen ekkor mutatott meg, a korlátokat feszegetve, másik lehetséges utat, első fecskeként, a mozaik utcai létesítmény. Rendszerváltozás, többszöri átszervezés után, elsősorban Krénusz Ferenc műszaki igazgató, majd mindmáig vezérigazgató helyzetfelismerésének, helyes döntéseinek és kitartó munkájának köszönhetően azóta is virágzik a vállalkozás. Sőt legújabb fejlesztései a jövőbe vezetnek.

Ma már csak kevesek személyes emléke, hogy a Trabant, Wartburg, Moszkvics, Lada, Skoda, miközben motorizálta Magyarországot, egyben bezártságunk, elmaradottságunk szimbólumának számított. Mindenki nyugati kocsira vágyott. Mekkora szó volt, hogy az „új gazdasági mechanizmus” idején, 1968-ban, az állam megvásárolt tízezer Volkswagen Bogarat, és Magyarország lett a keleti tömbben az első, ahol kereskedése és szervize nyílt a német márkának, a VW és az AFIT közös vállalkozásaként. Óbudán, a Mozaik utcában, a hazai előírásokhoz adaptált német tervek alapján megkezdték az új bázis építését. 1971-ban nyílt meg, benne szerelőket és szakembereket képző nemzetközi iskolával. A nemzetközi színvonalú szervizben évi harmincezer autó fordult meg.

Ugorjunk tíz esztendőt, már javították a VW Csoporthoz tartozó Audi típusait is. 1983-ban megszűnt az AFIT, önálló cég lett a Volkswagen Óbudai Autójavító Vállalat, az igazgató székben Krénusz Ferenccel. Ahogy lazult az ideológiai béklyó, az addig egyeduralkodó Merkur mellett az óbudaiak is értékesíthettek új Volkswageneket, akkor már Golfokat, évente 800-900-at. Ráadásul dolgozóik rendszeresen jártak ki Németországba, egy-két hetes szakmai tanfolyamokra, megerősített nyelvtudással és korszerű ipari kultúrát hozva tértek haza.

Itt a rendszerváltás! A VW felmondott az importőr Mogürtnek, és az Óbudai Autójavító hazánkban elsőként alakult át magáncéggé, dolgozói kivásárlással. A 106 tulajdonosú Kft. főrészvényes ügyvezető igazgatója Krénusz Ferenc lett. 1990-től a VW Csoport márkáinak új magyarországi importőre a Porsche Hungária, és vajon kit választott első szerződéses partnerének? Természetesen a Mozaik utcaiakat, együttműködésük azóta is kiváló.

Aztán egyre bővítették az autószalont, és vidékre is terjeszkedtek, résztulajdonosként a balatonfüredi Csermely és Társa VW márkakereskedésben és szervizben, majd önállóan Veszprémben, a Ring-Autó megnyitásával. 2000-ben hárommillió dolláros beruházással készült el a Filatori gátnál a márka nemzetközi standardjának megfelelő Piazza, közös VW-Audi eladótérrel, VW haszonjármű szalonnal és mélygarázzsal.

Nem kímélte meg a 2008-as válság az Óbudai Autójavítót sem. Már kész volt tervdokumentációjuk és telket vettek egy új márkakereskedéshez az M3 autópálya mellett, de a recesszió miatt kénytelenek voltak elállni tőle. Előre menekültek, megvásárolva Dortmund mellett egy német autószalont, amely egy ügyfél-elégedettségi felmérés szerint Németország legjobbja lett. 2010-ben pedig a Mozaik utcában 4000 négyzetméteren, látványos épületben megnyitották hazánk egyetlen Audi Centrumát, ahol egyszerre 18 modellt sorakoztathatnak fel.

Változnak az idők, és mi változunk bennük, tartja az ókori szállóige. 2108-ban Óbudán, Balatonfüreden és Veszprémben, 50 kW összkapacitású napelemeket szereltek fel épületeikre, és idén, a Dunántúl egyik legfontosabb elektromobilitási központjaként a Ring-Autó megnyitja hatállásos villanyautó-szervizét.

Számok kedvelőinek: félévszázados működése alatt 70 ezer autót adtak el Óbudán, és 1.300.000-et javítottak meg. Hány, de hány autókereskedés, szerviz alakult a rendszerváltást követő zűrös időben, és milyen sok tűnt el közülük, kellő hozzáértés, elkötelezettség, szakmaiság híján. Hogy bukásuk nem volt sorsszerű, az egyfolytában prosperáló Óbudai Autójavító mutatja meg, impozáns szalonjaival, szervizeivel és válogatott szakembergárdájával. Félévszázados históriája hazánk egyik sikertörténete.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....