Audi S1

580 lóerős S1-esekkel száll harcba a ralikrossz-világbajnokságon az Audi

2018.03.28.

A Ralikrossz-világbajnokság silverstone-i tesztnapján az EKS Audi Sport bemutatta a második generációs Audi S1 EKS RX quattro versenyautót, amellyel Mattias Ekström és csapattársa, Andreas Bakkerud a 2018-as szezonban rajthoz áll.

Három kontinensen (Európa, Észak-Amerika, Afrika) összesen tizenkét futam szerepel a ralikrossz-sorozat versenynaptárban. A széria 2020-ra tervezi az átállást a tisztán elektromos hajtásra. E perspektíva az egyik ok, amiért az Audi az idén még intenzívebbé teszi szereplését a Ralikrossz-világbajnokságon – hangsúlyozta Dieter Gass, az Audi versenyigazgatója.

Mattias Ekström 2014 elején alapította ralikrossz-csapatát, amelyet három év alatt a világ élvonalába vezetett, 2016-ban a pilóta-, illetve csapatbajnoki címet is elhódítva, míg 2017-ben Ekström négy győzelemmel a világbajnoki pontverseny második, az EKS pedig a csapatbajnokság harmadik helyén zárt. Az új szezon előtt Ekström és csapata, az EKS Audi Sport már ég a tettvágytól:

„Az Audi még nagyobb támogatásával a győzelemért szállunk harcba, s egyaránt újra meg szeretnénk szerezni a pilóta- és a csapatbajnoki címet. Négy évig többé-kevésbé ugyanazon autókkal versenyeztünk. Most két teljes egészében új építésű géppel indulunk, amelyek győztes autóink második nemzedékét képviselik.”

Az Audi Sport az eddiginél is jobban összpontosít a 2018-as szezonra. Míg a márka 2017-es belépésekor elsősorban a tesztek és a versenybevetések támogatására helyezte a hangsúlyt, a 2018-as idényre már jelentősen továbbfejlesztette az immár 580 lóerős Audi S1 EKS RX quattro versenygépet. Egyebek mellett új aerodinamikai csomagot is kapott az S1. A 2018-as világbajnoki futamok mindegyikén az Audi szakemberei a helyszínen is segítik az EKS gárdáját a motorok üzemeltetésében.

„Az aerodinamikai fejlesztések mindjárt az első pillantásra jól láthatók, azonban a karosszéria alatt is sok minden változott” – mondta Mattias Ekström. „Nagy lépést tettünk előre, s az első tesztek igencsak ígéretesek. A tavalyi szezonkezdetkor még ránk vadásztak, most viszont már mi vagyunk a vadászok.”

Nem csupán a műszaki fejlesztések tűnnek ígéretesnek a 2016-os világbajnok számára. „Az idén összpontosíthatok először teljes egészében a ralikrossz-projektre” – hangsúlyozta Mattias Ekström, aki 2014 és 2017 között a DTM-futamokkal párhuzamosan indult e sorozatban. „Számomra ez különösen kedvező, mivel a kettős terhelés óriásinak bizonyult. Büszkeséggel tölt el továbbá, hogy számos régi partnerünk – mindenekelőtt a Red Bull – kitartott mellettünk, s új szponzorokat is meg tudtunk nyerni az EKS Audi Sport számára. Néhány új arc is feltűnt a csapatban, akikkel várhatóan tovább erősödünk.”

Andreas Bakkerud személyében Mattias Ekström új csapattársat is kapott, aki már az első teszteken is részt vett a gárdával. „Az elmúlt hetek mindenekelőtt arról szóltak számomra, hogy a lehető leggyorsabban hozzászokjak az Audi S1 EKS RX quattro versenygéphez, amely valamivel rövidebb, mint az általam eddig vezetett autók” – számolt be a norvég pilóta. „Az első benyomásaim mindenesetre nagyon kedvezőek. Különösen tetszik a csapatmunka, amely nagy hangsúlyt fektet a legkisebb részletekre is, ami a végén sokat számíthat. Egyértelmű, Mattias nem csupán kiváló versenyző, hanem nagyszerű szakember is. Nagy örömmel tölt el a közös munka és megpróbálok a lehető legtöbbet tanulni tőle. Első lépésként szeretnék már a kezdetektől hozzájárulni ahhoz, hogy az EKS Audi Sport megnyerje a csapat-világbajnokságot, a második lépésben pedig a pilótabajnoki cím a cél, ami régi személyes vágyam.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....
2026.11.06
Egyre drágább alkatrészek, emelkedő nyersanyagárak, milliárdos költségek és óvatos vásárlók: az....
2026.11.06
Új korszakra készül a brit ralisport: 2027-től jelentősen módosulnak a versenyautók műszaki....
2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....
2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....
2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....
2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....