biztosítás

80-90 ezer biztosítót váltó autós lehet az év végi kötelezőkampányban

2017.10.23.

A november 2-án induló év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban enyhén növekvő díjakra, és 80-90 ezer biztosítót váltó autósra számítanak a szakértők - 2010. január 1-je előtt egységesen csak január elsejei évfordulóval kötötték a szerződéseket.

Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) Gépjárműszekciójának elnöke szerint a hárommillió hazai személyautóból mintegy egymilliót érint idén az év végi kampány - ezeknek a járműveknek fordul január elsejével a biztosítási éve -, és mintegy 80-90 ezren köthetnek új biztosítóval szerződést.



Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója az év végi kgfb-szerződések átlagdíját 18-20 ezer forint körüli szintre várja, ami mintegy 10-15 százalékos díjnövekedést jelenthet ebben a körben. Ez az érték körülbelül a fele az év közben tapasztalt 35 ezer forintos átlagdíjnak, ám a különbség oka nem a biztosítók időszakonként eltérő árazása, hanem az érintett járműpark összetétele. Az év végi kampány ugyanis olyan idősebb, 2010 előtt vásárolt autók biztosítását érinti, amelyeknek jelentős része a legkedvezőbb, B10 bónuszfokozattal rendelkezik.

Az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van biztosítót váltani. 2010 óta tehát évről évre csökken az év végén forduló kötelező biztosítások aránya, amely idén már az egyharmadot sem éri el.



A biztosítóknak a tarifáikat minimum 60 nappal az érvénybe lépés előtt kell meghirdetniük. Ennek megfelelően az év végi kampány díjait a november 2-ig meghirdetett tarifák alapján ismerhetik meg az érintettek. Amennyiben a meglévő kgfb-szerződés felmondása mellett döntenek, ezt legkésőbb december elseje éjfélig közölniük kell az illetékes biztosítóval. Az új biztosítás kiválasztására ugyanakkor december 31-ig van lehetőségük.



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.08
Egy napra visszatért az Ikarus 435T troli Zuglóba. Szombaton N82A jelzéssel a BKV nosztalgiatrolija....
2026.02.08
A kínai SAIC Motor olaszországi leányvállalata a Maxus-szal belépett a haszongépjárművek piacára,....
2026.02.07
A műszaki fejlesztésekkel és szabályozással is növelnék az EV járművek hatótávolságát. ..
2026.02.07
A Xiaomi a már amúgy is izmos SUV-ját, a YU7-est egy bő 1000 lóerős szörnyeteggé változtatta. ..
2026.02.07
A bécsi fiatalok egyre inkább lemondanak az autóhasználatról. Ez a megállapítás az elmúlt évek....
2026.02.07
Egy legendás motorversenyző fiát szerződtették a 2026-os szezonra. ..
2026.02.07
A kínai autógyártók európai térnyerése már nem trend, hanem strukturális átalakulás. Az ICDP 2026....
2026.02.07
Az új szabályok bevezetésével több előzésre és nagyobb káoszra számít az idei szezonban Lando....
2026.02.07
Münchenből Zell am See-be vezetett egy sajtóút, amelyen a különböző hajtásláncokkal rendelkező Q5....
2026.02.07
Pénteken a mikromobilitási eszközökre vonatkozó szabályokat vitatták meg a minisztériumban. ..