mobiltelefon

80 százalékkal csökkent a baleseti kockázat, ha blokkolták a telefont

2015.04.28.

Nyolcvan százalékkal csökkent a tizenéves sofőrök balesetveszélyes manővereinek száma, amikor blokkolták telefonjaik hívásait és SMS-eit, valamint filmezték őket vezetés közben – derült ki egy San Diegói konferencián bemutatott új tanulmányból.

A filmezéssel és a telefon kiiktatásával jelentősen mérséklődött a kockázatos közlekedési események, többek közt a vészfékezések és a hirtelen irányváltások száma – magyarázta Beth Ebel, a kutatás vezetője, a Seattle-i Washingtoni Orvosi Egyetem Harborview baleset-megelőzési központjának igazgatója. Az autóbaleset továbbra is első helyen áll az amerikai tinédzserek megelőzhető halálozási okai között – közölte Ebel, aki az amerikai gyermekgyógyászati társaságok éves konferenciáján, San Diegóban mutatta be tanulmányuk eredményeit.


Kollégáival 29, 15 és 19 év közötti sofőrt követett hat hónapon át. Egyik csoportjukat beépített kamera filmezte vezetés közben, egy másik csoportnak a filmezés mellett blokkolták a telefonjait, a harmadik csoport mindezen beavatkozások nélkül vezethetett. A kamerák akkor kezdték a felvételt, ha a fiatal a fékre taposott vagy kanyarodott, ilyenkor kigyulladt egy jelzőfény, amely a sofőr tudtára adta, hogy filmezik és a felvételt elküldhetik a szüleinek.

Egyeseknek olyan programot töltöttek le az okostelefonjára, amely blokkolja a hívást és az SMS-ezést, amikor az autó mozgásban van – fejtette ki Ebel. Ezek az intézkedések az első két csoportban 80 százalékkal csökkentették a kockázatos vezetési manőverek számát a harmadik csoporthoz képest, amelyet nem filmeztek az autóban és amelyben a sofőrök okos telefonjait sem blokkolták. A tinédzserek, akik vezetés közben sem telefonálni, sem SMS-ezni nem tudtak, óvatosabban vezettek, mint azok, akiknél vezetés közben csak a kamera működött, de a különbség statisztikailag nem volt szignifikáns.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....
2026.08.31
Horizontális finanszírozási céllá válhat a közlekedésbiztonság az Európai Unió 2028 és 2034 közötti....
2026.08.31
Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák....
2026.08.31
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.31
Egy újabb példa rá, hogy mennyire másképp gondolkodnak az akkumulátor gyártásról a kínaiak. ..
2026.08.30
Játékosan és élménnyel gazdagodva tanulni a biztonságos közlekedést, erről szól ez a kiállítás. ..
2026.08.30
Egy BMW-vezető állítólag azt állítja, hogy a fiatalabb vásárlók a fizikai gombok és kapcsolók....