Győr

Achim Heinfling: új szintre emelkedett az Audi és a Széchenyi-egyetem partnersége

2019.07.23.

FIEK, azaz Felsőoktatási és Ipari Együttműködés Központja. Így nevezik Győr legújabb épületegyüttesét, amelyet a közelmúltban avattak fel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében. 

A beruházást a kormány 14 milliárd 250 millió forinttal támogatta. A miniszter szerint a kormány zászlóshajóként tekint a győri FIEK-re, amely mellett további hét ilyen intézményt hoznak létre az országban.

Achim Heinfling, az Audi Hungaria igazgatóságának elnökét pedig azt hangsúlyozta: új szintre emelkedett az Audi és a Széchenyi-egyetem partnersége

De mi az a FIEK? – tette fel a kérdést Földesi Péter, az egyetem rektora. Egyrészt program, másrészt épületegyüttes, harmadrészt pedig szervezeti egység, kompetencia központ – adta meg a választ. Kitért arra is, hogy az egyetem hármas missziót tölt be. Oktat, kutat és társadalmi és gazdasági felelőssége is van. A rektor szerint jó időben vannak jó helyen, érzik a város, a kormány és az Audi Hungaria bizalmát is.

Helyszíni bejárás az avatás után. Szijjártó Péter Achim Heinflinggel, Hanula Barnával és Knáb Erszébettel

Ezt követően Achim Heinfling emelkedett szólásra. Az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke kiemelte, a FIEK létrejöttével új szintre emelkedett az Audi és a Széchenyi-egyetem partnersége. Felidézte, hogy 2007-ben nyílt meg az első Audi-tanszék az egyetemen, amelyből azóta már hét működik.

A kutatás-fejlesztésnek, az oktatásnak és az iparnak a FIEK által létrejött intézményes együttműködése jövő orientált fejlődési modell, a kutatási projekteket még hatékonyabban tudják végrehajtani – jelentette ki Achim Heinfling.

Szijjártó Péter köszöntjében úgy fogalmazott: a győri FIEK-kel szemben az a kormány elvárása, hogy növelje Magyarország beruházási vonzerejét, és a kontinens legjobb tudásával rendelkező szakemberek révén az autóipari kutatások egyik legfontosabb helyszínévé váljon. Kitért arra is, hogy míg 2010-ben a magyar gazdaság a tönk szélén állt, addig mára Európa leggyorsabban növekvő gazdasága. Dimenzióváltás zajlik, a termelésközpontú gazdaság olyan gazdasággá alakul át, ahová a vállalkozások szívesen viszik a vadonatúj technológiákat. Ennek előfeltétele, hogy legyen elég képzett szakember, a kis- és közepes vállalkozások számára pedig megfelelő háttér álljon rendelkezésre  - fogalmazott.

A közelmúltban átadott létesítmény három fő részből áll: a Management Campusból, a Csomagolás- és Környezetállósági Vizsgálólaboratóriumból és a Belsőégésű Motorok és Járműhajtások tanszék új épületéből. A Management Campus modern épülete együttműködési platformot biztosít az ipar és a tudomány képviselőinek, a kis- és nagyvállalatok verseny- és innovációs képességét támogató tartalmakkal.

Kormány, egyetem, város, Audi: kéz a kézben

A Belsőégésű Motorok és Járműhajtások Tanszék új épületében csúcstechnológiájú elektromotor-tesztpadokat, turbófeltöltő tesztpadot, nagydinamikájú belsőégésű motor tesztpadot installálnak. Több laboratórium is helyet kapott itt, amelyek kiszolgálják a prémiumgyártó kutatásfejlesztési igényeit. Az Audi Hungaria jövőbeli termékportfóliója irányadó volt a laboratóriumok kialakításakor, ahol magasan képzett kutató csapat támogatja majd az Audi Hungaria termékfejlesztéseit. A Csomagolás- és Környezetállósági Vizsgálólaboratórium egy világszínvonalon felszerelt csomagolásvizsgáló labor, amely egyedülálló Közép-Európában, és nemzetközi szabványoknak megfelelő megoldásaival biztosít korszerű kutatási terepet. A labor egyik fontos megrendelője az Audi Hungaria.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....
2026.11.06
Egyre drágább alkatrészek, emelkedő nyersanyagárak, milliárdos költségek és óvatos vásárlók: az....
2026.11.06
Új korszakra készül a brit ralisport: 2027-től jelentősen módosulnak a versenyautók műszaki....
2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....
2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....