közúti balesetek

Akciófilmbe illő balesetsorozatot fotóztak a rendőrök

2021.08.05.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek - írja a police.hu.

Az M1-es autópályán Hegyeshalom irányába közlekedett tehergépkocsival 2021. augusztus 5-én 2 óra 25 perckor egy 54 éves cseh férfi. Haladása során – eddig tisztázatlan ok miatt – az út jobb oldali szalagkorlátjának ütközött, majd azon átrepülve a jármű a vízelvezető árokba csapódott. A balesetben személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

Győrben, a Hecsei úton közlekedett személygépkocsijával 2021. augusztus 4-én 15 óra 5 perckor egy 24 éves dunaszegi férfi. Haladása során – vélhetően figyelmetlensége miatt – az útról letért, és a járművel egy jelzőtáblának, majd egy fém oszlopnak ütközött. A balesetben a sofőr megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

Rajka felől az M1-es autópálya irányába, Levél külterületén közlekedett 2021. augusztus 5-én 5 óra 55 perckor nyerges vontatóval és pótkocsival egy 51 éves bulgár sofőr. Haladása során egy balra ívelő útkanyarulatban járműve sebességét nem az útviszonyoknak megfelelőn választotta meg, a vizes úton megcsúszott, és a bal oldali szalagkorlátot átszakítva az árokba csúszott. A balesetben személyi sérülés nem történt, azonban anyagi kár keletkezett.

Az M85-ös számú autóúton Nagycenk felől Sopron irányába haladt személygépkocsijával 2021. augusztus 4-én 6 óra 36 perckor egy 34 éves sopronkövesdi nő. Haladása során egy enyhén balra ívelő útkanyarulat után – vélhetően figyelmetlensége következtében – az lesodródott és a sávelválasztó szalagkorlátnak ütközött, majd a tetejére borulva állt meg. A balesetben a hölgy megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....
2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....