Lewis Hamilton

„Alábecsültük Hamilton leigazolásának következményeit” – mondta a Ferrari csapatvezetője

2025.09.19.

Fred Vasseur, a Ferrari Forma-1-es csapatának vezetője szerint elképzelhető, hogy alábecsülték a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton szerződtetésével járó következményeket, illetve az átigazolás jelentőségét, de biztos abban, hogy a 40 éves kiválóság vissza fog találni a sikerek útjára.

Fotó: Ferrari

A francia sportvezető az F1 "Beyond the grid" című podcastjában nyilatkozott erről, összefoglalva az idei szezonban eddig történteket - Hamilton januárban csatlakozott az olasz istállóhoz azzal a céllal, hogy saját magát és a maranellói csapatot is újra világbajnoki címhez segítse.

A brit versenyző ugyanakkor felemásan teljesített eddig, Kínában a sprintfutamot az első rajtkockából indulva nyerte meg, de számos helyszínen gyenge eredményt ért el már az időmérő edzéseken is.

"Tíz évet töltött a McLarennél és 12-t a Mercedesnél, de abban mégis volt valamiféle folytonosság, hiszen mindkét istálló központja Nagy-Britanniában van, ugyanaz a motor és a környezet is. Az, hogy csatlakozott a Ferrarihoz, egy teljeskörű változás a számára, ami az életének minden területét érinti, más a csapat kultúrája is. Ezt a téli szünet alatt rendezett három tesztnapon nagyon nehéz megoldani, és azt hiszem az elvárások is óriásiak voltak vele szemben" - fogalmazott Vasseur.

Hozzátette, nem tudja biztosan, de elképzelhetőnek tartja, hogy alábecsülték mindazt a változást, amit Hamilton Ferrarihoz igazolása magával hozott.

"Rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e segíteni, amikor szenved, és bátorítanunk is kell azokban a helyzetekben, amikor küszködik. Spa és a Hungaroring nehéz volt neki, de biztos lehet abban, hogy Maranellóban mindenki teljes mellszélességgel mögötte áll és támogatja abban, hogy visszataláljon a siker útjára" - nyilatkozta az 57 éves csapatfőnök.

Vasseur elmondta, biztos abban, hogy Hamilton a Ferrarival is sikeres lesz, és kijelentette, ő maga személyesen is igyekszik segíteni a hétszeres vb-győztes britnek.

"Nagyon elkötelezett, egy igazi bajnok, aki még mindig jól teljesít és megvan a tempója. Igyekszik mindenkiből kihozni a legjobb teljesítményt, ebben pedig a jövőben is támogatni fogom" - jelentette ki.

A Forma-1-es vb-idény a hétvégén Bakuban, az Azeri Nagydíjjal folytatódik.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....
2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....
2026.07.23
Jelentős mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítővel támogatta a Lubricants Hungary Kft. a kápolnai....
2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....
2026.07.23
Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték első fokon a múlt héten az olasz autósztráda-társaság volt....
2026.07.23
Márkákon átívelő együttműködés eredményéből született új hőkezelési és akkumulátor vezérlési....
2026.07.23
A Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján nevet kapnak az idén 40 éves Hungaroring kanyarjai –....
2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....