Alpine A390

Álcázva már látható az Alpine következő autója

2025.03.18.

Egy hagyományos sportkupé és egy elektromos hot hatch után, egy kupé crossover lesz az újraélesztett Alpine márka harmadik modellje.

Már gyári, de még álcázott fotókon látható a teljesen elektromosra váltó Alpine sportmárka első crossoverje, ami A390 névre fog hallgatni. Ahogy arra számítani lehetett, nem egy hagyományos, családi gombóc formájú emelt hasúról lesz szó, hanem egy erősen kupésített, sportos hangulatú autóról, ami jelen formájában inkább hasonlít egy magas szedánra, de ez a franciáktól korántsem áll távol. Már több gyártó is, így az anyacég Renault is bejelentette, hogy a szedán formavilág visszatérhet a villanyautózás térnyerésével, hiszen aerodinamikailag hatékonyabb, és nem mellesleg dögösebb is.

A teljes leleplezése május 27-én várható, addig pedig be kell érnünk a finn teszt során készült képekkel. Azért így is jól kivehető a sok részre osztott fényszóró, vagy a hegyke szárny, és az ikonikus hátsó ablak forma. Már a kormányt is láthatjuk, ami marad a megszokott, dedikált sporttekerőkkel – Track móddal. Méreteit tekintve a kompakt crossoverek szegmensét fogja erősíteni, ám a pontos méretekre, így a technikai adatokra is a debütálásig kell várnunk.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..