BMW

Alex Zanardit ünnepelték Berlinben

2015.09.28.

A BMW Motorsport küzdeni akarásáról ismert pilótája, Alessandro Zanardi a hétvégén megrendezett BMW BERLIN-MARATHON-on is bizonyította eltökéltségét: a szeptember 27-i, vasárnapi megmérettetés 42,195 kilométeres versenytávját annak ellenére is teljesítette, hogy kézihajtású fekvőkerékpárjának lánca „kettétört”, kilenc kilométerrel a cél előtt.

Alex Zanardi most először állt rajthoz a világszerte ismert BMW BERLIN-MARATHON-on, amely Németország legnagyobb futóversenyének számít: rajtvonalánál évről évre mintegy 70 ezer versenyző sorakozik fel, a negyvenkét kilométer hosszú pályacsík mentén pedig csaknem egymillió néző izgulja végig a futamokat. Az idei volt a verseny immáron 42. felvonása, amelyen a BMW márkanagykövete a kézihajtású fekvőkerékpárosok kategóriájában indult. Ehhez barátjától és az olasz nemzeti kézihajtású kerékpáros-válogatottbéli csapattársától, Vittorio Podestá-tól kapta kölcsön kézihajtású fekvőkerékpárját.


Annak ellenére, hogy egy számára teljesen újfajta kategóriában, egy kölcsönkapott sportszerrel állt rajthoz, Zanardi kifejezetten erős iramot diktált Németország fővárosának utcáin. Egészen elképesztő eredmény volt kilátásban számára, amikor kilenc kilométerrel a cél előtt kettétört a kézihajtású fekvőkerékpár lánca. Az olasz versenyző azonban nem adta fel: átült a kerékpár hátsó tengelyére, és mint egy kerekesszéket, két kézzel hajtotta magát a hátralévő kilenc kilométeren. Végül 1:50:32 órás idővel haladt át a célvonalon, a Brandenburgi kapunál drukkoló többezres tömeg ovációja közepette.

– Kézihajtású kerékpárral indultam és egy kerekesszékkel értem célba, hiszen az utolsó kilenc kilométeren direkt kézi erővel kellett hajtanom. Végtére is ez azért nem egy BMW – mondta nevetve Alex Zanardi, rámutatva kézihajtású fekvőkerékpárja mechanikai meghibásodására.


– Nagy kár érte, mert nagyon jó ütemet diktáltam. Még én is meglepődtem magamon, hiszen gyorsabb voltam, mint vártam, egy teljesen új típusú kerékpárral. Az elején még az élbollyal is sikerült együtt haladnom, aztán amikor a lánc kettétört, már nem akartam feladni. Mindenképpen teljesíteni szerettem volna a távot abban a városban, ahol a balesetem után újjászülettem, így az utolsó kilométereken már két kézzel, direkt erővel hajtottam a kerékpárt, mintha csak egy kerekesszék lenne – fogalmazott a Zanardi, akinek nincs sok ideje a pihenésre: hamarosan utazik Hawaii-ra, ahol október 10-én immáron második alkalommal vesz részt a világ egyik legkeményebb hosszútávú triatlonversenyén.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....