Forma 1

Alonso kihagyja a Monacót, az Indy 500-on áll rajthoz

2017.04.12.

- Fernando Alonso, a McLaren-Honda spanyol pilótája május 28-án nem az aktuális Forma-1-es futamon, a Monacói Nagydíjon áll rajthoz, hanem az egyesült államokbeli Indianapolis 500-as versenyen - jelentette be szerdán a brit istálló.

- Rendkívül izgatott vagyok, hogy rajthoz állhatok az Indy 500-on, ami az autósport egyik legismertebb versenye a világon, a Monacói Nagydíj és a legendás, Le Mans-i 24 órás viadal mellett. Monte-Carlóban már kétszer nyertem, és nagy célom, hogy a másik két versenyen is sikerüljön ez. Nem tudom, mikor lesz lehetőségem Le Mans-ban rajthoz állni, de csak harmincöt éves vagyok, még bőven van időm - mondta Fernando Alonso, aki sajnálatát fejezte ki, hogy idén nem versenyezhet Monacóban.


- Még soha nem indultam korábban az IndyCarban, így sok dolog újdonság lesz számomra, de szerintem nem lesz gond az átállással. Izgalmas kihívás, május 15. után már csak arra készülök." Amennyiben Alonso álma teljesül, és megnyeri az általa említett három legendás versenyt (Triple Crown), úgy beállítaná Graham Hill rekordját. A McLaren még azt is bejelentette, hogy Alonso más versenyt nem hagy ki az F1-es szezonban. Azt azonban egyelőre még nem nevezte meg a wokingi csapat, hogy Monte-Carlóban ki helyettesíti a spanyolt. A McLaren 38 év után vesz részt a híres amerikai autóversenyen. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 02. 23.....
2026.02.22
Az Egyesült Államokban már csaknem 7500 légijáratot töröltek az északkeleti országrészt vasárnap....
2026.02.22
Sokan dolgoznak azon, hogy ezzel az üzenettel ne találkozzunk ..
2026.02.22
A CUPRA Tavascan ismét reflektorfénybe került: az Európai Bizottság nemrégiben jóváhagyott egy....
2026.02.22
Mi várható a közeljövőben?   ..
2026.02.22
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Az élet császára. ..
2026.02.22
Az ukrajnai invázió óta, a szankciók miatt Oroszország autópiaca gyorsan szétesett, a nyugati....
2026.02.22
Ambiciózus növekedési tervet fogalmazott meg a KIA dél-koreai járműgyártó, 2030-ra globálisan 39....
2026.02.22
Összesen 67, azon belül 5 új útvonalat üzemeltet az ír fapados a nyári menetrendben budapesti....
2026.02.22
A BMW Group Hams Hall-i gyára fontos mérföldkőhöz érkezett: a Birmingham melletti üzemben pontosan....