Chevrolet Corvette

Amcsi szerelem: Corvette C8

2019.11.09.

Mi már ültünk benne! A Chevrolet szupergépének legújabb változata továbbra is egyedi formavilággal büszkélkedhet, viszont immáron az autó közepén lakik a motor. Az elrendezés megváltoztatása logikus lépésnek bizonyult a szupersportautók újabb világát elnézve és az NSX sportautóéra hajazó, később bemutatásra kerülő hibrid rendszer beépítése rejtette lehetőségeket tekintve, amelynél az első kerekek egy-egy elektromotorral hajtottak. Egyelőre maradjunk az „alap” V8-as szívómotornál, amely 3 másodperc alatt repít százra, miközben az indulóár kevesebb, mint 18 millió forint, azaz 60 ezer dollár!

A mai napig a Corvette dobogtatja meg leginkább a szívemet idekint. Van kérem szépen Camaro, Mustang, Challenger, egytől-egyig valami imádni való amcsi egyediséggel, de amikor egy C7-es kivitel feltűnik tető nélkül, pirosban, mindig úgy érzem, szerelmes lettem. Nos, ferrarisabb ez az új forma a C8 esetében, mert a motort hátraköltöztették a mérnökök.

Csupa rejtett kapcsoló, a ködlámpa helyén nyitható az első csomagtartó kintről. A kilincs is el van dugva az oldalsó bevágás alatt. 

Kedvezőbb súlyelosztás, közelebb van a blokk a hajtott kerekekhez, szóval javultak a menetteljesítmények, illetve a Chevy ezzel egy olyan platformot alkotott meg, amely az elektrifikáció korszakában is megállja a helyét. Mert az úttörő, hibrid Honda NSX 2015-ös bemutatása után sokak orra alá borsot törtek a japán és az amerikai mérnökök. Egy V6-os motor és egy hibrid rendszer nagy lehetőségeket rejt, nagyobb és drágább modellekkel vehette így fel az NSX a küzdelmet nemcsak a teljesítmény, de messze a vezetési élmény terén is.

A C8 esetében úgy sikerült lenyomni a gyártási költségeket és figyelemreméltó, 18 milliós áron kínálni 3,2 másodperces gyorsulást, hogy többféle változatot mutatnak majd be a mérnökök, talán „reagálva” a Ferrari és a Lamborghini (és a piac) 2020-ban érkező hibridjeire, minél jobban kihasználva az adott platformot. Persze ezek még csak "pletykák", de mi mást mondhatna a főmérnök a titkokról?

Milyen érzés első magyarként beülni a VIN001-es és 2-es modellekbe? Hát még személyesen diskurálni a főmérnökkel? Remek!

A detroiti autóparadicsom környékén nem egyszer láttam a C8-at ebben az álcázott formában, illetve hab volt a tortán a hivatalos bemutatót követő második héten egy példány már a ház előtt... Ez nem Európa, ahol ősszel bemutatják, majd következő tavasszal megvásárolhatod a modellt. Sok szempontból szigorúbb ez a piac, noha mindig azt olvasni és hallni mindenhol, hogy az öreg kontinensen így meg úgy... Kevés ennyire kényelmes és felextrázott autóval találkoztam Európában, mint itt, maradjunk annyiban, és a 2005-2010 közti csúnya amerikai autós korszak lezárultával nem mindig értem, miért van ekkora arcunk odahaza.

Összesen 257 literes csomagtartó fogad minket, amiben hátul az alapból kivehető tetőpanel is elfér. Lesz kabrió, de igazából ennek is lekaphatod a tetejét alapáron. A V8-as motor 3,2 milliméter vastag üveg alatt bújik meg, vagyis szabad szemmel látható kintről. Az üveg mellett a műanyag-fém rács lyukacsocs, így jobban képes hűlni a blokk a kinti levegővel érintkezve. Hogy nem esik bele az eső? Beesik, meg a hó is, de semmi gáz!

A legenda, a Corvette Stingray 60 éves történelmében a legnagyobbat alkották a designerek, miközben a tetszetős forma a leszorítóerő és a komoly hűtőteljesítmény elérésével áll harmóniában. Elöl két hűtő van szolgálatban izmos keringtetéssel, a keleti piacok esetében egy pluszt is betesznek hátra.

A középmotoros felépítés jobb tömegelosztást tesz lehetővé. Javult a karosszéria torziós merevsége is, úgy, hogy nem kellett több anyagot felhasználni. A fő vázszerkezet 6 fő, présöntött alumínium elemből áll.

A 6,2 literes, V8-as, LT2-es jelzésű szívómotor mindjárt a vezető háta mögött helyezkedik el. Teljesítménye 495 lóerő, forgatónyomatéka 637 Nm. A blokk alacsony és magas fordulatszámon egyaránt jól kezeli a terhelést, és az opciós csomaggal három másodperc alatt futja a százas sprintet.

A Corvette modelltörténelme során először már az alapmotor is száraz karteres kenéssel büszkélkedhet, ezzel lejjebb került az autó tömegközéppontja, illetve intenzív pályahasználat során a kanyarokban is állandó marad a kenési képesség. Három olajszivattyús a rendszer.

A motorohoz 8 fokozatú, dupla kuplungos váltó csatlakozik, elektronikus vezérlésű, részlegesen önzáró differenciálművel. A választókar és a sebváltó között nincs fizikai kapcsolat.

Maga a pilótafülke őrzi az egyéni fókuszú hatást az elődtől. Nekem nem tetszik a jobb oldali határolón helyet kapó gomberdő, ugyanakkor kicsit repülősebb és tényleg a vezetésre koncentráló az elrendezés. Majd megszokom, de legalább egyedi. A kétküllős kormánykerék a Honda NSX után immáron a világon a második-harmadik autóban lapított alul-felül. A mutatók 12 colos kijelzőn tündökölnek. A Weather, a Tour, a Sport és a Track vezetési módok mellett van egy személyre szabott állás is, illetve egy Z mód. Az új érintőkijelzőn visszanézhetjük a köridőnket, emellett Bose hangrendszer is elérhető.

 A Corvette C8 a General Motors Blowing Green gyárában készül.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....