Világbajnoki pontokat mentett meg Hamiltonnak a piros zászló Silverstone-ban, amikor a megsérült autók biztonságos eltakarítása miatt leállították a F1-es Brit Nagydíjat. Nemcsak autóversenyeken szolgál piros zászló, évtizedeken át használtak a magyar mentőautókon, sőt, segélyhívásra középületeken is. Az automobilizmus kezdetén ennél komolyabb szerepe is volt lengetésének.

Bevetésen a lengyel porszívó      Fotó: Boros Jenő

Rémes Nysa

Amikor az első Nysák 1964-ben megérkeztek az Országos Mentőszolgálathoz, nagyon átkozták a sofőrök, orvosok és ápolók a lengyel autókat, amik rémesek voltak, mert nem volt belső burkolatuk. Ahogy Autószektornak adott interjújában Dr. Andics László elmesélte, a tanyasi dűlőkön a réseken beáramlott a homok, szóval a Nysa igazi porszívó volt két hordággyal. Zörgött mindene és nem volt ajánlatos túllépni a hatvanas tempót, mert hamar besült a motorja.

Az OMSz Dodge mentője                     Fotó: Boros Jenő

Kék lámpa és zászló

Akkoriban még nem volt rádiókapcsolat, a mentők elérhetőségét úgy oldották meg, hogy a megye különböző pontjainál a postára, honvédségi laktanya bejártára, vagy tanácsházára kitett piros zászlóval jelezték, ha a mentősnek fel kellett hívnia központját, melynek ügyeletese elmondta a következő bevetési feladatot.

Később már a magyarországi mentést is URH rádiólánc segítette, a kocsikban Storno adóvevők működtek, a Nysa és Dodge mentők tetején forgótükrös kék lámpák villogtak, de megkülönböztető jelzésként továbbra is lobogtak a piros esetzászlók. Nem voltak feleslegesek, mert sok helyen nem voltak szélzsákok, így a lobogók jelezhették leszálláskor a szélirányt a mentőhelikopternek.

Gépi veszélyek

Ennél régebbi a piros zászló közlekedéstörténete: az első automobilok még gőzhajtásúak voltak a XIX. század elején, a lovaskocsiknál erősebb és gyorsabb gépek 10-15 lóerős teljesítményükkel 10-15 km/órás haladásra voltak képesek. Ezt a tempót sokan már veszélyesnek találták, ezért a balesetek elkerülésére szigorú közlekedési szabályt vezettek be: a gőzmobil előtt egy embernek kellett figyelmeztetnie a gyalogosokat és lovaskocsisokat a közelgő „veszélyre”, ami nappal vörös zászló lengetését, sötétben vörös lámpa lóbálását jelentette. Abban az időben hasonlóan szigorú szabályok voltak érvényben az USA Vermont államában is.

Újra játszották és forgatták a drákói szabályt

Szigorú paragrafus

A vörös zászlós törvény értelmében 1865-tól 1896-ig kötelező volt a locomobilon a három fős személyzet: a vezető és fűtő mellett a legénység része volt a zászlós ember, aki lakott területen 20 yarddal (18,3 méter) a jármű előtt haladva figyelmeztette a többi közlekedőt a közeledő locomobilra, melynek vész esetén, vagy bármilyen útba eső akadály, személy, állat felbukkanásakor azonnal meg kellett állnia.

James Wood és Paul Cowland az 1903-as Knox mellett

Az első tempólimit

Ekkor vezették be az első sebességlimitet, ami országúton 4 mérföld/óra, városban 2 mérföld/óra volt, túllépését 10 fonttal büntették.

A szigorú szabály 1896 november 14-én enyhítették, akkortól a sebességlimit 14 mérföld/órára (22 km/h) emelték és eltörölték a piros zászlós kötelezettséget. Ennek emlékére rendezték meg november 7-én a London-Brighton ünnepi futamot, mely a klasszikus A23-as úton haladt. A szigorú szabály eltörlésének 125-ik évfordulójára korabeli járművekkel versenyeztek, miközben a drákói törvényre emlékezve a veteránmenet élén egy gyalogos haladt piros zászlóval, mögötte pedig egy 1903-as Knox márkájú automobil, valamint még jó néhány kortárs Flint, Darracqs és De-Dion Buton.

Matuzsálemek mezőnye

Csak 1905-nél régebbi járművek nevezhettek. A legendás Knox gép vezetését James Wood oktata Paul Cowland tv-személyiségnek aki annyit már elárult, hogy bár primitív a szerkezet, de közel sem egyszerű a vezetése: fékjét és kuplungját pedállal, a gázt kézikarral lehet működtetni. Már ha megy a motor, melynek indítása is körülményes procedúra, vagy inkább szigorú szertartás.

Gentleman klub

Vigyázni is kell a 118 éves old timerre, mely a Hagerty életstílusmárka és gentleman klub tulajdona. Az 1903-as, acélvázas autóból mindössze tizenöt készült az 1900-ban alapított Knox Automobile Company műhelyében. Az acélvázas Knox tömege 839 kg, egyhengeres, 2575 köbcentiméteres, léghűtéses motorjával óránként 25 mérföldes (40 km/h) tempóra képes, ami akkoriban istenkésértésnek számított. A Knoxmobile újkorában 1350 dollárba került, vagyis jóval olcsóbb volt a 2000 dolláros Ford F Modellnél.

Az USA Massachusetts állambeli Springfield-ben 1900-1915-ig működő Knox Automobile Co. az egyhengeresek után 1908-tól 4 és 6 hengeres folyadékhűtéses luxuskocsikat is gyártott, a 66 lóerős teljesítményű változat ára 6400 dollár volt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!