hajó

Annyira 80-as évek a hajófurgon

2022.09.05.

Kétharmad hajó, egyharmad teherautó az 1986-os Boaterhome, aminél nem is lehetne jobb példát mutatni a 80-as évek bohém Amerikájára.

Neonfényes utcák, szélesen terpesztő Testarossák, pálmafák és a romlott klubbok. Valahonnan ebből a világból lép ki, vagy inkább lép ránk a Boaterhome, amiből meglepő módon 21 darabot is legyártottak a 80-as években. Volt tehát 21 szerencsés fazon a világ túlsó felén, aki cseppet sem volt hajlandó alábbhagyni igényeit, és életét a maximumon kívánta élni. A Boaterhome ugyanis nem más, mint egy Ford Econoline alvázra épített teherautó, ami egy óriási hajót visz a hátulján. De nem is akárhogyan. Ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy valóban egy hajót hordoz a furgon hátul, annyira passzentosan illeszkedik az egyébként sem túlságosan aerodinamikai elvek szerint megalkotott testhez.

Ugyanakkor, ha valaki megunta a közúti közlekedést, csak lehajtott egy kikötőbe, lekapcsolta a Ford hátulján hordozott hajót, és már száguldozhatott is a nyílt vízeken a kötelezően szárnnyal épített, élénk tengerparti színeket és persze rajtszámot viselő hajóval. Mi felénk biztosan nehézkes lenne egy ekkora monstrummal a közlekedés, de a világ jobbik felén valószínűleg ez sem okozhat túl nagy gondot. Ha pedig megéheznénk, a hajóban egy komplett berendezett otthon várta a szerencsés tulajdonost. A konyhában volt mosogató, tűzhely, sütő és mikrohullámú sütő is. Az étkező kanapéjai kétszemélyes ággyá alakíthatóak voltak, ráadásul hozzá kapcsolódhattak a fő ágyhoz, így akár egy hatalmas fekvőfelületet kialakítva.

Nem akarok belegondolni, hogy miket láthattak ezek az utasterek a 80-as évek Las Vegasában, ahol éppen most kínálnak egy ilyen fennmaradt Boaterhome példányt árverésre. Előzetes kalkulációt nem adott meg a Barrett Jackson, de biztosak lehetünk benne, hogy egy ennyire egyedi járműre még ma is van kereslet. Azon pedig továbbra sem térek nyugovóra, hogy mégis hogyan képes ennyire simán összefolyni a furgon kasznija a hajóéval.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....