vezetői segédrendszerek

Asszisztensek: a blokkolásgátló rendszer

2024.10.12.

Mit tud a legalapvetőbb vezetési segéd, ami már 20 éve kötelező Európában?

Új sorozattal készülünk az Autószektor hasábjain, az autóinkban elérhető asszisztensrendszereket vesszük számba az alapvető berendezésektől a csúcstechnikáig.

Az ABS is egy segédrendszer

Mert is nevezünk asszisztensrendszernek egy autóban? Bármit, ami jeladókon keresztül érkező információkat feldolgozva aktívan jelez, vagy avatkozik be a jármű irányításába, működésébe. És a blokkolásgátló rendszer éppen ilyen.

Hogy is volt azelőtt? A fékezőerőt egy kritikus szint fölé növelve a kerekek blokkoltak, vagy nem forogtak az autó alatt, a kocsi pedig gördülés helyett csúszni kezdett az aszfalton. A csúszás iránya az az irány volt, amelybe éppen a blokkolás pillanatában ment a kocsi. Ha a régi idők sofőrje nem volt rutinos, vagy nem tanulta külön a technikát, a kocsi ettől a ponttól irányíthatatlanná vált.

A megoldás egyébként az volt, hogy a csúszáshatárt a fékpedállal kellett megkeresni, vagyis blokkolás esetén a pedál felengedésével kellett csökkenteni a fékerőt, hogy a kerekek ismét gördüljenek és legyen esélyünk a kormányzásra, pontosabban arra, hogy annak hatása is legyen a haladási irányunkra.

És akkor feltalálták az ABS-t

A blokkolásgátló rendszer, vagy angolul Anti Blocking System ezt a pedálnyomkodós módszert veszi át az embertől. A rendszer lényege, hogy a kerékfordulat érzékelőkön keresztül tudja, hogy a kerék forog-e, vagy sem. Kezdetben valóban ennyit tudtunk, meg persze azt, milyen gyorsan forog a kerék.

1978-ban az akkori Mercedes-Benz S-osztály tartalmazta először az ABS-t. Akkoriban még csak csökkenteni, majd újra növelni volt képes a fékrendszer nyomását a blokkolásgátló, ma már másodpercenként akár több ezerszer is be tud avatkozni.

10 éve egyébként már volt szó belépőszinten az ABS rendszerek működéséről, akkori szájbarágó cikkünket itt lehet elolvasni.

Már régóta kötelező

Az Európai Unióban 2004-ben vált kötelezővé az újonnan forgalomba helyezett autókban az ABS, így idén már 20 éve, hogy számíthatunk a rendszer segítségére, tehát jó eséllyel még az öregebb használt autókban is benne van.

Ennyi idő elég volt ahhoz, hogy mindenki felismerje a jelenséget, amikor az ABS működésbe lép. A jellegzetes pedálremegésnél mindenki tudja, hogy nem szabad megijedni és elengedni a fékpedált, ez természetes és minket segít. Még tanítják is.

Persze arra is van már segédrendszerünk, ha pánikolnánk a vészfékezés esetén, de ezt majd egy következő részben beszéljük meg.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.04
Az ötlet, hogy a gépjárművet egyfajta mozgó hirdetőtáblává alakítsák, és úgy formálják, hogy egy....
2026.02.04
Folytatódik a nedves, enyhe levegő utánpótlása a Kárpát-medencébe, amellyel szaharai eredetű por is....
2026.02.04
A Mattel Brick Shop sorozata egy másik új készlettel is bővült, amellyel a 2007-es Honda S2000-et....
2026.02.04
A budapesti traffiboxok csaknem félezer gyorshajtót mértek be az év első hónapjában - közölte a....
2026.02.04
Vezetési élmény havon és jégen: A világszerte megrendezett Porsche Ice Experiences rendezvényeken a....
2026.02.04
Több, mint egy évtized elteltével búcsúzik a Q7 jelenleg ismert modellváltozata. Március végéig még....
2026.02.04
Az informatikai rendszerek védelme terén kínál naprakész, gyakorlatban azonnal alkalmazható....
2026.02.04
1876-ban Németországban Carl von Linde feltalált valamit, ami alapjaiban változtatta meg az....
2026.02.04
Ismét valakinek a szemét szúrta a Gútán (Komáromi járás) elhelyezett, biztonságos közlekedésre....
2026.02.04
Technológia már van. Adat is van. Ami hiányzik: a következetes, felelős döntéshozatal. Svédország....