44-es út

Átadták a 44-es számú főút felújított szakaszait Békés megyében

2016.10.29.

Csaknem 2,5 milliárd forintból újították meg a 44-es számú főút 14 kilométeres szakaszát Békés megyében, amelyet szombat délelőtt adták át hivatalosan is a forgalomnak - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombaton.

A felújítás négy külterületi, valamint a 47-es és a 46-os számú másodrendű utak felé történő átkelési szakaszon történt, 6200 köbméternyi aszfaltburkolatot építettek, háromezer négyzetméteren festettek fel burkolatjeleket és 167 KRESZ-táblát helyeztek el. Emellett olyan biztonsági elemeket is kialakítottak, amelyeket eddig a megye közútjain még nem alkalmaztak. Az egyik  a ködös időjárás esetén segíti a közlekedőket az út két oldalán található optikai vezetősáv pár méterenkénti megszakításával, mert így jobban be lehet mérni a követési távolságot. A másik, az aszfaltba sűrűn bemart, egy centiméter körüli mélységű csatornák kialakítása a szarvas-ezüstszőlői településrész kanyarjaiban, a lefolyó víz jobb elvezetésére.    
 
 
Dankó Béla (Fidesz) országgyűlési képviselő, megyei útügyi biztos tájékoztatása szerint 2017-ben csaknem 8 milliárd forintot szánnak Békés megye útjainak felújítására. Főként alsóbbrendű, két és három számjegyű utakat újítanak fel. A belső forrásokból 12 útszakasz, összesen 28,5 kilométer hosszon újulhat meg 4,3 milliárd forintból. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből Békésben 13 útszakasz, 24,6 kilométer hosszon, összesen 3,6 milliárd forint értékben újulhat meg.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....