közútfejlesztés

Átadták az M35-ös autópálya új szakaszát

2017.12.13.

Elkészült és átadták szerdán az M35-ös autópálya új szakaszát és a Debrecent délről elkerülő utat, hivatalos nevén a 481-es főutat, amely összeköti az új sztrádaszakaszt a 47-es főúttal. Az autópálya új szakasza az év végig ingyenes – írta az MTI.

Az M35-ös teljes új szakaszát két ütemben építik meg, az első ütem a sztráda első öt kilométeres szakasza volt az elkerülőig, a második szakasz az elkerülőtől Berettyóújfaluig tart majd, már a második ütem építése is folyik, azt a tervek szerint 2019-ben fejezik be. Tasó László, a Miniszterelnökség államtitkára avató beszédében bejelentette, Magyarország hamarosan eléri az európai uniós átlagot a gyorsforgalmi utak tekintetében, ami azt jelenti, hogy 1000 kilométerre 20 kilométer gyorsforgalmi út jut.

Pósán László (Fidesz-KDNP), Debrecen déli térségének országgyűlési képviselője emlékezetett arra, mennyi panasz érkezett hozzá a városon átmenő kamionforgalom és a csomópontok túlterheltsége miatt. A most elkészült elkerülő és az új főútvonal csökkenti az utak terhelését, biztonságosabb, gyorsabb lesz a közlekedés, és csökken a légszennyezettség is - sorolta.

Járművek az M35 autópálya új, a 4. és a 481. számú főút közötti szakaszán Debrecen közelében MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Vitányi István (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője annak adott hangot, hogy a közeli települések - Mikepércs és Sáránd - lakói hamarabb érnek be Debrecenbe. Debrecen polgármestere, Papp László (Fidesz-KDNP) a város évtizedes álmának megvalósulását látja a beruházásban, amelyhez a magyar kormány óriási támogatást nyújtott. Hozzátette, 2013 és 2020 között 20-25 százalékkal nő a forgalom, ezért fontos az elkerülő utak megépítése, a megyeközpont útjainak tehermentesítése.

Papp László elmondta, a térség gazdasági fejlődésének záloga a város déli gazdasági övezetének bővülése, aminek eredményeként tízezer ember találhat itt munkát. Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója, a beruházás főbb műszaki adatairól elmondta, 17 milliárd forintból készült el a kétszer kétsávos új autópálya-szakasz leálló sávval, középső elválasztó sávval, két csomóponttal az M35-ös és a 4. számú főút, illetve az M35-ös és a 481. számú főút csatlakozásánál. Az 5,5 kilométer hosszú kétszer egysávos 481. számú főútvonal az M35-öst köti össze a 47-es főútvonallal Mikepércs alatt. Ennek költsége nettó ötmilliárd forint volt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..
2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....
2026.07.25
Detroitban két teherautó-parkolóban önvezető drónok figyelik a levegőből, hány hely maradt szabadon....
2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....
2026.07.25
A Pozsony melletti Dunacsún (Čunovo) közelében hétfő este egy BMW sofőrje halálra gázolt egy 51....