BKK

Átadták a BKK új kikötőjét a Nemzeti Színház és a Müpa mellett

2017.04.25.

Átadták a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új, a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája mellett lévő kikötőjét, ahol a D11-es és a D12-es hajójáratok végállomása lesz.

A fővárosi kulturális élet két kiemelkedő intézményének közvetlen közelében elhelyezkedő új hajóállomás ünnepélyes átadásán Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes hangsúlyozta a fejlesztés szimbolikus értékét, hiszen Budapest vezetése számára minden közlekedési mód egyaránt értékes.

Fotó: Mohai Balázs/MTI

Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója hangsúlyozta, a társaság azon dolgozik, hogy a személyhajózás a főváros és a környező települések közösségi közlekedésének teljes értékű elemévé váljon. Ehhez olyan projektet kell megvalósítani, amely összefüggéseiben kezeli a járművek, a kikötők, a különféle utasforgalmi és karbantartó létesítmények működését, valamint a turisztikai és városfejlesztési szempontokat is  - mondta a vezérigazgató.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett arra: öt éve indult újra a menetrend szerinti közösségi közlekedés a Dunán. Sokan kételkedtek abban, hogy sikeres lesz, azonban az idő igazolta a döntést: naponta mintegy kétezren veszik igénybe a D11-es és a D12-es hajójáratot. A D11-es és a D12-es hajójárat ez idáig Újpesttől a Haller utcáig, illetve a Rómaifürdőtől a Boráros térig közlekedett.

A dunai hajózás az 1960-70-es években élte virágkorát, amikor a hajók évi kétmillió utast szállítottak. A rendszerváltást követő lassú leépülése után 2009-ben kezdett az ágazat újjáéledni, amikor 2009-2012 között Budapesten európai uniós támogatással 9 kikötőt alakítottak ki, illetve újítottak fel, melyeket a BKK a D11-es, a D12-es (és a mára megszűnt D13-as) járattal kapcsolt a közlekedési hálózatába.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.12
A lelkes és elkötelezett közönség előtt a Citroën Racing ma ünnepelte történetének egyik....
2026.01.12
Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban....
2026.01.12
Budaörs közelében végeznek műszaki mentést a tűzoltók - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.01.12
A döntés a múltban logikusnak tűnhetett - most viszont már kevésbé... ..
2026.01.12
Magyarország újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az űrkutatásban: a HUN-REN Földfizikai és....
2026.01.12
Miközben az ország jelentős részén a hófúvások és a rekordközeli hideg miatt a közlekedés lelassult....
2026.01.12
Január 1-től fontos változások léptek életbe a közúti közlekedésről szóló törvényben Szlovákiában.....
2026.01.12
Idén számos szabályváltozás lépett hatályba a gépjárművezetők, az ingázók, az elektromos rollerek....
2026.01.11
Az autósok mezőnyében a svéd Mattias Ekström nyerte a Dakar-rali vasárnapi, hetedik szakaszát, és....
2026.01.11
Január első „rendes” hetében körbeautóztuk és végigfotóztuk a BYD Szegeden épülő autógyárát,....