Audi Hungária Kft.

Audi Hungaria: „Föld hete” a fenntarthatóság jegyében

2021.09.16.

Az Audi Hungaria nagy hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra, amelyet nem csak környezetbarát technológiák alkalmazásával és fenntarthatósági projektek megvalósításával kíván elérni, hanem munkatársai körében is folyamatosan népszerűsíti ezt a szemléletmódot. 

Ennek újabb lépcsője a vállalatnál ma kezdődő „Föld hete” programsorozat, amelynek keretében számos fenntarthatóság témájú programmal és előadással kívánják bevonni a munkatársakat az Audi Hungaria stratégiájában rögzített „Ökológiai és társadalmai felelősségvállalás” cselekvési terület megvalósításába - írja a cég közleménye.

A képen balról jobbra: Robert Buttenhauser, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős igazgatósági tagja, Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja, Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke, Dr. Dézsi Csaba András, Győr város polgármestere, Nagy György, az Audi Hungaria Üzemi Tanácsának elnöke, Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja és Dr. Patrick Heinecke, az Audi Hungaria pénzügy, IT, beszerzés és Compliance-ért felelős igazgatósági tagja az Audi Hungaria munkatársaival a győri városháza előtt

„A fenntarthatóság mára a versenyképesség egyik meghatározó tényezője lett. Vállalatunk ezen a területen is nagy lépéseket ért el az elmúlt időszakban, hiszen 2020 óta karbonsemlegesen folyatjuk tevékenységünket. Továbbra is azon dolgozunk, hogy működésünk során egyre kisebb mértékben terheljük környezetünket és munkatársainkat bevonva hozzájáruljunk egy élhetőbb jövő megteremtéséhez”, mondta Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke.

A „Föld hete” programsorozat egy közös kerékpározással indult ma a győri városháza elől az Audi Hungariához. A hét programjai négy téma köré épülnek: a „zöld közlekedés”, amelynek során a munkatársak megismerhetik, hogy milyen alternatív, környezetkímélő közlekedési módokat tudnak igénybe venni a munkába járás során, a „zöld gondolkodás”, melynek keretében előadások segítségével ismerhetik meg a munkatársak azokat a lehetőségeket, hogy milyen mindennapi tevékenységek átalakításával tudják óvni a környezetet, a „zöld fogyasztás”, amely a táplálkozás terén mutat be környezetkímélő megoldásokat és egyben ennek szellemében a vállalat éttermi kínálatát is bővítik. A negyedik téma a környezetvédelmi projektek, azaz azon tevékenységek bemutatása a munkatársaknak, hogy az Audi Hungaria milyen aktivitásokkal, projektekkel támogatja karbonsemleges működését és járul hozzá egy élhető, fenntartható jövő megteremtéséhez.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..