hibrid

Auditórium

2015.05.11.

Közismert talán már nem csak az automobil iránt érdeklődök körében, hogy az Audi márkanévnek mi az eredete. A nevek August Horch gépészmérnök úr (1868 – 1951), a Horch és az Audi autógyárak alapítójának nevéhez fűződnek és alapja egy szójáték. Autógyárának, a Horch & Cie. Motorwagenwerke Zwickau gazdasági vezetésével nézeteltérései támadtak, ezért elhagyta vállalatát és újnak az alapításába kezdett. Ilyenkor felmerül a névválasztás, egy jól csengő név sokat jelent.

Egy zwickaui gimnazista javasolta, hogy a mérnök úr vezetékneve, a Horch német szó: horch! vagy hőren!, azaz a „hallgass ide” jelentéstől ne távolodjanak el, fordítsák le latinra, így legyen audi! A latin audire német megfelelője hören, zuhören, felszólító módban audi. És Audi lett 1910. április 25-től. Később az Auto Union része lett. De ez már egy másik történet.

A latin audire sok ma használt szavunknak az alapja, így az auditóriumnak is, ahol az emberek meghallgatják az előadót, azaz a nagyelőadóba ülnek be.

A szójátékot mi is „tekerjük” kicsit tovább, legyen az Audi autótechnikájával, általában az Audival kapcsolatos híreink, leírásaink összefoglaló neve auditórium.

Audi eredmények tavaly és az idén

Az Audi Hungariánál 2014-ben, az előző évinek háromszorosa, mintegy 135 232 db. jármű készült.
A motorgyártás Győrött, a világ legnagyobb motorgyárában 2014-ben 1 973 734 db-bal éves termelési rekordot ért el. A napi termelési volumen napjainkban eléri 600 darabot.

2014 év 42. hetén a motorgyártásban heti termelési rekord született 48 835 darab motorral.

A motorgyárban idén áprilisban elkészült a 9 000 000 R4 szíjas motor (1,6 – 1,8 – 2,0 liter lökettérfogatú, 2V, 4V és 5V szelepű Otto-motorok), melynek gyártósora 1994 óta látja el a VW, Audi, Seat és Skoda gyárakat a többször megújult erőforrással.

Az Audi változtatható AVS szelepvezérlés egyes alkatrészei is a motorgyárban készülnek, éves termelési eredménye 3 224 967 db.


Az Audi Valve Lift rendszer bütyökváltó tolattyú hüvelye

Egy nap, azaz 3 műszak alatt 22 646 löket teljesítménnyel rekordot állított fel a présüzem.
7800 darabot is meghaladta azon alkatrészek száma, melyek bemintázása a tavalyi év során a járműgyártás számára megtörtént.
2014 őszén elindult az Audi Hungária történetének 25 000 irányvonata.

Az Audi Q7 – mindent bele!

„Nincs még egy autó a világon, amelyben ennyi hálózatba kapcsolás, infotainment és vezetői segédrendszer (asszisztens) kerülne.” – Marko Belser az Audi Mobil lap 2015/2. számába, mely az AUDI munkatársainak lapja. Sorra vesszük a legfontosabb elektronikai részegységeket.

Kezdjük a radarokkal. Az első radarok (kettő van belőle) 200 m-es hatótávolsággal bírnak, velük tárgyak ismerhetőek fel. Jeleit a torlódásasszisztens és a prediktív hatékonyságasszisztens használja.

E két funkció lényegére hamarosan rávilágítunk. A hátsó két radar hatótávolsága kb. 70 méter, az ezen távolságon belül lévő re lévő tárgyakat azonosítja. Ezen radaroktól származó információkat a sávváltás-figyelmeztető asszisztens, a vontatmánytolató asszisztens és a keresztforgalom-figyelő asszisztens használja.

A keresztforgalom-figyelő asszisztens a vezetőt akkor figyelmezteti a keresztirányú járművek mozgására, amikor az útra merőleges beállású parkolóból tolat ki. Két autó közül a tolatás biztonságosan csak úgy végezhető el, ha valaki irányít bennünket. A keresztforgalom-figyelő az utcán haladó gépjárművek sebességét mérve „kikalkulálja” kihajtásunk biztonságos lehetőségét. Ha veszélyt jelez, hangjelzéssel figyelmeztet, és ha ere a vezető nem reagálna és kritikus a helyzet, akkor fékez is.

A vontatmánytolató asszisztens utánfutós „szerelvényünk” tolatási manőverezését segíti (tudjuk, hogy ilyen művelethez nagy vezetői rutin kell, hiszen mindent fordítva kell csinálni). A tolatókamera képén a mögöttünk lévő területre segédvonalakat rajzol. Az MMI (multi médiás kezelőfelület) forgatógombjával a vezetőnek csak azt kell megadnia, melyik irányban akar tolatni, merre akar kanyarodni. Ha a vezető finoman gázt ad, az asszisztens funkció hatására az autó maga kormányoz! A kormányt el kell eresztenünk, csak a gáz és a fék kezelése a dolgunk.

A prediktív hatékonyság-asszisztens (az Audi magyarítása kissé idegen még nekünk...) előretekintően (a szó közvetlen és áttételes értelmében) figyeli az autó előtti utat. A kamerás és a navigációs rendszer adataival összekötve az asszisztens figyelmezteti a vezetőt, hogy csökkentse a sebességet, vegye le a lábát a gázról, mert veszélyes kanyar következik, mert hamarosan lakott területre lép vagy még nem láthatóan sebességkorlátozó tábla fog feltűnni. Ha a vezető engedélyezi a sebességcsökkentési periódusban még „vitorlázásra” is ad utasítást a „gépháznak, azaz motor leállítással szabadon gurulhat ki az autó. Ez az előrelátás, lágyabb vezetést tesz lehetővé, és természetesen komoly tüzelőanyag megtakarítást eredményez.

A torlódásasszisztens az intelligens tempomat funkcióját jelenti. Az angol szaknyelvben ez, ACC rövidítéssel, az Adaptive Cruise Control. Lényege, hogy araszoló kocsisorban haladva, ez akár 65 km/h sebességig is értelmezett, az autonóm vezetés lehetőségét teremti meg. Autónk, a Q7-es önműködően követi az előtte haladó gépjárművet, biztonságos követési távolságot tartva. Ha megáll a kocsisor, megállítja az autót, ha indul a sor, mi is indulunk. A rendszer még a kormányzás (út ívkövetés) feladatát is átvállalja. (Gyakran látom Budapesten, kocsisorban araszolva, lépésben haladva, meg-megállva, hogy a torlódásasszisztens feladatát az ember tudatalattijával miként látja el. A kormányon kiterítve a napilap, egyik kezében a reggeli szendvics, másikban a telefon, térdeivel kormányoz, a lap felett éppen csak, hogy előre lát…)

A Q7 asszisztenseinek sorába tartozik a Nightvision is, az éjjelátó asszisztens. Az éjjellátó hőkamera segíti a torlódáasaszisztenst, az előrelátó asszisztens, közvetlenül nekünk is ad képet és információt ad a vészfékezésre is.

Még szóljunk két érdekes dologról!

A hangvezérlés már nem csak a betanultakat érti meg irodalmi tökéletességű nyelvtannal és kiejtéssel. Tanulja a nyelvet, már 18 nyelvet sajátított el. (senki sem próféta saját hazájában: állítólag a bajorral még nincs minden rendben…)

Kérhetjük tőle szóban, hogy a telefonon kit híjon fel, vagy kérhetjük, mutassa meg a navigációs térképen, hol van a legközelebbi benzinkút.

Az Audi phone box összeköti telefonunkat az autó külső antennájával, hogy stabilabb telefonos kapcsolatunk legyen, jobb hangminőség. Ezen kívül a telefon akkumulátorát vezeték nélkül, induktív úton tölti.

Az Audi smartphone interface az Audi connect funkció kibővítése. Képes mind az „Apple Car Play”, mind az „Goggle Android Auto” alkalmazásokat integrálni, így iPhon-okkal, és androidos mobilokkal is használható. Az MMI is hozzáfér a mobiltelefonok egyes alkalmazásaihoz. A gépkocsivezető felolvastathatja a híreket, szövegeket diktálhat és küldhet el, megtekintheti határidő naplóját és on-line zenét hallgathat.

A Q7 idei újdonsága a SUV "e-tron hibrid" változata. Az idén Genfben már bemutatott Audi Q7 új generációjának hibrid plug-in változata volt a múlt heti bécsi motor-szimpóziumon is az Audi stand sztárja. Technikáját leplezetlenül mutatta, karosszéria nélkül láthatták a konferencia résztvevői a műszaki megoldásokat. Háromliteres dízelt kapcsoltak össze a hajtást akár önállóan is biztosító villanymotorral. A V6-os dízel 258 lóerős (600 Nm), ezt egészíti ki a 128 lóerős, 350 Nm csúcsnyomatékú, a nyolcfokozatú automatikus váltóval egybeépített villanymotor. A rendszer együttes teljesítménye 373 lóerő (700 Nm).

Forrás: POHU sajtóközlemények, Audi Magazin 2015/2. szám, Vienna Motorsymposium 2015

Dr. Nagyszokolyai Iván

címzetes egyetemi docens

az Autótechnika főszerkesztője

 

A hibridtechnika részleteit és számos auditórium témát az Autótechnika folyóiratban olvashatják az érdeklődők.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....