rendőrségi eljárás

Ausztriában lopták az autót, Magyarországon felgyújtották

2017.08.25.

Magyarországot és Burgenlandot érintő rejtélyes bűnügy borzolja a kedélyeket Alsó-Ausztriában. Egy kegyetlen rablás végrehajtói Burgenlandon át Magyarországra menekültek, és a határ átlépése után felgyújtották az autót - írja az orf.at

A tettesek vasárnapra virradóra hatoltak be Sieglinde H. házába, ahol férjével és annak édesanyjával él Schwarzenbachban. A rendőrség 3 tettesről beszél, akik előbb megverték, majd megkötözték az alsóausztriai áldozatokat. Kettejüket, a két asszonyt, kórházba is kellett vinni, kék-zöld foltok maradtak rajtuk másnap is. 

A gyanusítottakat, akik némi készpénz mellett eltulajdonították a házaspár autóját is, még nem tudta elfogni a rendőrség. Annyi biztos, hogy Magyarország felé menekültek, Nagycenk térségében léphették át a határt, majd nem sokkal később Csornánál ismeretlenek egy leégett autóhoz hívták ki a helyszínelőket. Úgy tudni, a menekülő tettesek gyújtották fel az autót.

A két hölgy már elhagyhatta a kórházat, jobban vannak, a tettesek után a magyar és az osztrák rendőrség is nyomoz. Az alsóausztriai rendőrség három férfit keres, két soványat és egy erősebb testalkatút,a rendőrség szerint a tettesek csak törték a német nyelvet, minden bizonnyal magyar akcentussal beszéltek - írja az orf.at

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....
2026.06.10
Június közepén ismét a kerékpárosoké lesz a főszerep a Csallóközben: 2026. június 14-én, vasárnap....
2026.06.10
Egy héten keresztül kétkerekű járműveket ellenőrzött a rendőrség. Az eredmények egyértelműen....
2026.06.10
Az új Q7* modellel az Audi egy rendkívül sikeres örökségre épít az SUV-szegmensben. A közkedvelt....
2026.06.10
Június 6-án késő délután az állami közlekedési hatóság civil rendőrautója egy lengyel rendszámú....
2026.06.09
Skoda Octavia Combi 1.5 TSi vásárlás előtti átvizsgálás ..
2026.06.09
A szakemberek részéről csak pozitív visszajelzéseket kapott a balatonfőkajári versenypálya....
2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....