Ford

Autó ringását utánzó gyerekágyban utazik a Ford – nem kérdés, hogy ki a célcsoport, ugye!

2017.04.09.

Sok szülő számára egyetlen biztos megoldás létezik arra, hogy a nap végén elaltassák babájukat: az éjszakai autózás, ami lecsillapítja, megnyugtatja és elálmosítja a kicsiket.

Persze ez még mindig nem jelent zavartalan éjszakát a kismamák és papák számára, akik egy felmérés szerint alig több mint ötórányi alvásra számíthatnak, vagyis a gyermeknevelés első évében 44 napi alvástól esnek el.* Ám szerencsére úgy tűnik, közel a segítség.

A Ford kifejlesztett egy kiságyat, amely a családi otthon falai közt is képes szimulálni az éjszakai autózással járó mozgásokat, a motor zúgását, sőt még az utcai lámpák fényét is. Az egyébként minden más tekintetben teljesen normális gyermekágy, a Max Motor Dreams egy okostelefonos alkalmazással kelthető életre.

“Éveken át beszélgettünk mamákkal és papákkal, így jól tudjuk, hogy a kisgyermekes szülők gyakran kétségbeesetten vágynak egy nyugodtan átaludt éjszakára. És bár egy gyors kör a családi autóval csodákra képes – hiszen a baba tényleg elalszik –, addig szegény szülők kénytelenek ébren ülni a volán mögött,” mondta el a díjnyertes Max Motor Dreams tervezője, Alejandro López Bravo, a spanyol Espada y Santa Cruz kreatív stúdió munkatársa. “A Max Motor Dreams segít abban, hogy egy csomó ember élete kicsit kellemesebbé válhasson.”

A Max Motor Dreams jelenleg még egyedi darab, ám már annyian érdeklődtek utána, hogy a vállalat azt fontolhatja, megkezdi a különleges kiságy sorozatgyártását.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
Ötéves felülvizsgálat után frissítette a nemzetközi iRAP a közutak biztonságát minősítő modelljét.....
2026.06.29
A bajor prémiummárka gratulál a gasztronómia egyik legnagyobb kitüntetéséhez. ..
2026.06.29
Az európai vállalatok számára az elmúlt években alapvetően megváltozott az autóflották....
2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..
2026.06.29
Sorozatban ötödször diadalmaskodott Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén a győri....
2026.06.29
Joost Kesselst nevezték ki a SEAT & CUPRA fejlesztési igazgatójává 2026. augusztus 1-jei....
2026.06.29
Még idei évben piacra kerül a Geely által a tavalyi Shanghai Autószalonon bemutatott Galaxy Cruiser....
2026.06.29
 A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett és összehangolt munkáján múlt, hogy a több mint....
2026.06.29
Az idei Goodwood Festival of Speed témája a „The Rivals – Epic Racing Duels” (Riválisok – Legendás....
2026.06.29
No, meg nagyobb akkumulátort és gyorsabb töltési sebességet, arról nem is beszélve, hogy már....