ThyssenKrupp

Autóipari mérnöki fejlesztőirodát nyit a Thyssenkrupp Szegeden

2022.12.06.

Autóipari mérnökirodát nyit Szegeden a Thyssenkrupp Automotive üzletága, és ezzel a város a legmodernebb elektromechanikus kormányrendszerek fejlesztésének egyik nemzetközileg is kiemelkedő helyszínévé válik. A vállalat munkatársai autóipari high-end hardver- és szoftverfejlesztést végeznek a világ legnagyobb autómárkáinak, a szegedi mérnökcsapat a budapesti és a veszprémi központokkal szoros együttműködésben dolgozik majd.

A Thyssenkrupp az elkövetkező három évben összesen több mint 200 fővel tervezi növelni képzett mérnökei létszámát Magyarországon, és Budapest, valamint Veszprém mellett Szeged ideális helyszínként kínálkozott. A döntés során meghatározó szempont volt a Szegedi Tudományegyetem, valamint az, hogy város az utóbbi években egyre inkább egyfajta regionális központ szerepét kezdi betölteni az IT szolgáltatások és szoftverfejlesztés területén. A Thyssenkrupp ezt a törekvést, fejlődést fogja erősíteni magasszintű tudást igénylő fejlesztési feladatok Szegedre telepítésével.

– Húsz évvel ezelőtt Magyarországon alig néhányan találkoztak a Thyssenkrupp Automotive üzletágával az országban, ma már több városban is otthonra leltünk, kölcsönösen előnyös együttműködések részesei vagyunk. Biztosak vagyunk abban, hogy nem csak Szeged városa, hanem az egész régió profitál a hosszú távú együttműködésből. Jelenlétünk további szakértelmet, know-how-t és még több diákot hoz majd a városnak. Ők remélhetőleg itt a régióban telepednek le, és egy jövőbiztos gazdasági környezetet teremtenek – emelte ki az október végi szegedi ünnepélyes bejelentésen Tagai Dóra, a Thyssenkrupp Components Technology Hungary HR vezetője. 

A bejelentésen jelen volt Mihálffy Béla országgyűlési képviselő, valamint Nagy Sándor, Szeged alpolgármestere is. Előbbi arról beszélt, hogy egyre több nemzetközi cég látja meg Szeged tudásiparában a befektetési lehetőséget. A Thyssenkrupp az egyik legszélesebb tevékenységi körrel bíró német vállalat, amely új mérnökirodájának megnyitása komoly fizetést és előmeneteli lehetőséget teremt a fiatal szakemberek számára.

Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy Szeged a hazai informatikai ipar egyik központjává vált, köszönhetően az egyetemen folyó magas színvonalú informatikai képzésnek. A város igyekszik olyan környezetet biztosítani, ahol a diploma megszerzését követően is szívesen maradnak a magas képzettségű szakemberek. Szegeden mintegy háromezer szoftverfejlesztő dolgozik, a hazai és nemzetközi cégek között pedig szoros a szakmai együttműködés. – A kreatív emberek és a kreatív cégek jól érzik magukat Szegeden, és az önkormányzat továbbra is sokat tesz azért, hogy az ehhez szükséges feltételek biztosítsa – emelte ki Nagy Sándor.

A szegedi iroda a Thyssenkrupp budapesti és veszprémi autóipari úgynevezett E/E (elektromos és elektronikai) fejlesztőközpontjaival dolgozik majd szorosan együtt. A budapesti története 23 évvel ezelőtt, a szegedi iroda indulásához hasonlóan néhány mérnökkel kezdődött, amikor ötletükre, illetve a közösen kialakított eljárásra alapozva a Thyssenkrupp elektromechanikus „okos” kormányszervó rendszerek fejlesztésébe kezdett Magyarországon.

A magyar csapat a német vállalat szakmai hátterét és globális iparági kapcsolatrendszerét maga mögött tudva gyorsan betört a nemzetközi autóiparba, majd néhány év alatt annak meghatározó szereplőjévé tudott válni. A Thyssenkrupp autóipari területe ma Magyarországon elsősorban ezekről az „okos” kormányrendszerekről ismert, amelyek alkalmasak a legkülönfélébb vezetéstámogató- vagy önvezető rendszerekkel való együttműködésre.

A magyar csapatot szakterületén a világ legjobbjai között tartják számon. A magyarországi működés az iparági gyakorlattól eltérően nem csupán egyes részfeladatra korlátozódik: az új kormányrendszerek elektronikai hardver- és szoftver-fejlesztésének egésze a magyarországi kollégák feladata.

A Thyssenkrupp K+F tevékenységet és gyártást is végez Magyarországon:  a szegedi, veszprémi és budapesti fejlesztőközponton kívül Jászfényszarun elektromechanikus kormányszervókat és motorkomponenseket gyárt, Debrecenben stabilizátorokat és rugókat készít a vállalat, míg Győrben futómű-összeszerelő üzemet működtet.

Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója a szegedi ünnepélyes bejelentésen kifejtette, a Thyssenkrupp 2015 óta mintegy 150 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon, ezzel a magyar gazdaság gerincét adó autóipar egyik kiemelt hazai szereplőjévé vált. A cég egyike a 100 legnagyobb magyarországi foglalkoztatónak és az 50 legnagyobb exportőrnek, szerepel a legkedveltebb munkahelyek listáján.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.11
A tavalyi évben minimális volt az új motorkerékpárok eladási volumene 2024-hez képest, és a Honda....
2026.04.11
Huszonöt vadonatúj Sprinter furgont kapnak a közlekedésfelügyelők - jelentette be a területi....
2026.04.11
A fő okok között a gyengén teljesítő kínai piac és a megszűnő 718-as modellsorozat is szerepel. ..
2026.04.11
Legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull Forma-1-es istállót Gian Piero Lambiase, a négyszeres....
2026.04.11
Öt autó karambolozott péntek éjjel Budapesten, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében....
2026.04.11
Elegancia és technológia új szinten a Mercedes SUV-okban ..
2026.04.11
Először Oliver Solberg, aztán Elfyn Evans dobta el a Toyotát a csúszós aszfaltos utakon, így....
2026.04.11
A 11-es úton, Szentendre irányában történt az eset, ahol a főutat egy kerékpárút keresztezi. A....
2026.04.11
Szorosabbra fűződhet a két Stellantis csoport alá tartozó márka partnersége. ..
2026.04.10
Még egy jó állapotú példányra sem hittük volna, hogy ennyit kértek érte. Na, de ez!? ..